Állami Műszaki Főiskola - igazgatósági tanácsülések, 1947-1950
1949. április 27. (60-61.)
Készült az Állami Műszaki Főiskola 1949. április 27-én a Műegyetem II. sz. Gépszerkezettani Tanszékén tartott Igazgatói Tanácsülésről. Jelen vannak: dr.Vörös Imre igazgató, Faber Gusztáv, Keller Bence, Valkó I.Péter, Zilahi Márton, dr. Fehér István, dr. Holló János, Vámos György, Halász Aurél, Gárdonyi Jenő tagozatvezetők, Taky Ferenc adjunktus, Zoltai Zoltán, és Barna György titkár. dr.Vörös Imre igazgató üdvözli a megjelenteket és a Tanácsülést megnyitja. Felkéri Zoltai Zoltánt, számoljon be arról, hogy mit intézett ügyünkben a V.K.M.-ben. Zoltai Zoltán beszámol arról, hogy Vigh Bertalan erősáramú tagozat vezető lemondását tárgyalták a V.K.M. VI. ügyosztályán és helyette Taky T1erenc adjunktust jelölték. Köszönetét mond mind Vigh Bertalan tagozatvezetőnek, mind Gárdonyi Jenő helyettesének eddigi működéséért, egyben üdvözli Taky Ferencet. dr.Vörös Imre igazgató bejelenti, hogy dr. Kónya Albert az előkészítő tanfolyam egyik tagozatvezetője elfoglaltsága miatt szintén lemondott, helyette Halász Aurélt, az előkészítő egyik tanárát választották meg aki ezentúl Barátosi József tagozatvezetővel működik majd együtt. A mai ülésről kimentette magát Hont László tagozatvezető, aki Zürichbe utazott. Zilahi Márton tagozatvezető megkapta a Műegyetemen tanári kinevezését. Ebből az alkalomból szeretettel üdvözli. Két tanársegéd lemondott, helyettesről már történt gondoskodás. A Főiskolán égető a helyiségek kérdése, a tagozatok elhelyezése. Az Iparügyi Minisztérium hozzájárult ahhoz, hogy a Rákóczi-téri nőiskola 20 tantermét, Kandó Kálmán vill.ip. isk. ossz. tantermét, Iparművészeti Főiskolán 3-4-tantermet kapjunk. Kilátás van még a Földtani Intézetben laboratóriumra, az Irányi utcai Angolkisasszonyok Intézetében laboratóriumra és nagy előadóteremre, az építőipari tagozat részére a Thököly úti iskolában kapunk termeket. Végleges elhelyezést még nem tudunk, mert a helyiségek nincsenek teljesen rendelkezésünkre bocsátva. Közli, hogy a tájékoztató hamarosan elkészül, kevés kivétellel megkaptuk a tagozatok syllqbusait. Ismerteti a tájékoztató felépítését. A hallgatók fegyelmi ügyeinek intézésére Fegyelmi Bizottság alakul Felveti annak kérdését, hogy a Főiskola III. évfolyamán kik legyenek az előadók. Tagozatonként megtárgyalják és előjegyzik. A választásokkal kapcsolatban a Főiskolának is tevékenykedni kell. Ezzel kapcsolatban egy tanári értekezletet kell összehivni, amelyen az