A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1995-1996
In memoriam
támogatta, maga legtöbbször szerényen a háttérbe húzódott. Tanítványai ma szerte a világban megállják a helyüket. Schnell professzornak kivételes érzéke volt a nehéz emberi problémák és konfliktusok megoldására. Gyakran mondogatta személyes beszélgetésekben, hogy a vezetésnek technológiája van, amit meg lehet tanulni, és tudatosan alkalmazni kell. Egyet nem mondott-de tudtuk-, hogy Neki eleve megvolt ez a képessége. Végig meg tudott maradni tisztességben, pedig pártonkívüliként gyakran kellett különböző külső zsarnoki akaratok közt manővereznie. Mindig gondosan mérlegelte, milyen lépésnek mi lesz a pozitív és negatív következménye, és kilátástalan hadakozások helyett igyekezett a hosszú távon helyes célok érdekében munkálkodni. Tekintélyét mutatja, hogy 1985-ben, tehát még jóval a rendszerváltás előtt, a Villamosmérnöki Kar dékánjává nevezték ki. Az ilyen megbízásokat nem hatalmi pozíciónak, hanem szolgálatnak tekintette, és nagyon komolyan vette. Inkább az jelentett számára dilemmát a felkérés elfogadásakor, hogy attól félt: a tanszék vezetésére kevesebb ideje és energiája lesz. Számtalan fontos területen vitte előre a kart: talán a legfontosabb az, hogy létrehozta az informatika szakot, s ez a kar oktatásában azóta meghatározó jelentőségű. Megalakította a villamoskari számítógépközpontot, mely ma is alapvető része a kari képzésnek. Az ő nevéhez fűződik a dékáni hivatal első számítógépesítése, ami abban az időszakban hatalmas előrelépés volt. Ehhez kapcsolódva készítette el a kar mindmáig egyetlen reprezentatív publikáció-jegyzékét, amely hosszú ideig fontos kézikönyvként is szolgált. A rendszerváltás 65 éves kora után érte, amikor már a vezetői pozíciókból visszavonulva dolgozott az egyetemen. Ő volt az a személyiség, akiben mindenki megbízott: hatalmas tapasztalatával ő szervezte meg az egyetemi vezetőkre vonatkozó szavazásokat és az új vezetés kialakítását. Megérdemelte volna, hogy könnyebb időkben, még több eredménnyel dolgozhasson, de hatása így is óriási. Hatalmas szervezőmunkája mellett a tudományos életben is jelentős szerepet játszott. Kandidátusi értekezését 1961-ben, akadémiai doktori értekezését 1974-ben védte meg. Kezdeményezte az áramkomparátorok alkalmazását erősáramú mérőberendezésekben, ezzel megvetve a tanszék mai, világszínvonalú precíziós áram-és feszültségváltó műszercsaládjának alapjait. Korán felismerte a mikroprocesszorok jelentőségét, és vezetésével a tanszék a maga idejében korszerű mikroprocesszoros alkalmazástechnikai rendszert hozott létre, melyet számos iparvállalat is átvett. Ezért 1985-ben többedmagával Állami díjat kapott. Tudományos eredményeit mintegy 50 külföldi és hazai közleményben publikálta. Több könyvet írt, legjelentősebb az 1985-ben a Műszaki Kiadó gondozásában megjelent, általa szerkesztett „Jelek és rendszerek méréstechnikája” című 1100 oldalas mű, ami a tanszéki tématerületek átfogó összefoglalása, és hosszú ideig több tantárgy tankönyveként is szolgált. Erre alapozva jelent meg az ő szerkesztésében 1993-ban a John Wilev & Sons kiadónál a „Technology of Elektrical Measurements” című könyv, mely világviszonylatban is egyedülálló 55
