A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1995-1996
In memoriam
„Oktatásügy kiváló dolgozója” (1954,1971), a „Munkaérdemérem” (1956), „Munka érdemrend” bronz fokozat (1978) kitüntetéseket kapta meg Nyugdíjasként is dolgozott, tanulmányokat írt, tanított. Kálmán fia vízépítő mérnök, a BME oktatója, János fia Ybl-díjas építészmérnök. Unokáit is ő készítette fel az egyetemre, fel is veszik őket, de alig két hónapra rá, a nagypapa a 86. életévben, 1995. október 17-én örökre eltávozik közülünk. Nagyon sok tanítványa emlékszik „Kálmán bácsi”-ra hálával. A fonyód- bélatelepi öreg temetőben alussza örök álmát. DR. SCHNELL LÁSZLÓ 1923-1995 Rövid szenvedés után 1995. december 12-én meghalt Schnell László, a Villamosmérnöki és Informatika Kar professzora. A világháború kalandos túlélése után 1947-ben szerzett B tagozatos gépészmérnöki oklevelet. Egyetemi tanulmányainak befejezése után a Budapesti Műszaki Egyetem Villamos Gépek és Mérések Tanszékére került. Végigjárta a szokásos egyetemi ranglétrát, demonstrátortól docensig, majd 1965. augusztus 1-én kapott egyetemi tanári kinevezést a Műszer-és Finommechanikai Tanszékre, ahol akkor már 1959 óta dolgozott. A tanszékvezető ebben az időszakban Kolos Richárd volt, aki miniszterhelyettesi teendői miatt kevés időt töltött a tanszéken, így azt gyakorlatilag már ekkor is Schnell professzor úr vezette. Ennek a tanszéknek a jogutódját, a Műszer-és Méréstechnika Tanszéket vette aztán át tanszékvezetőként hivatalosan is 1967-ben. A Műszer-és Méréstechnika Tanszék Schnell professzor életművének egyik legjelentősebb része. Fantasztikus energiával és munkabírással, szeretettel és törődéssel vezette a tanszéket majdnem 30 éven át. A kezdeti időkben-így szól a legidősebbek elbeszélése-nem volt szükség a mai ügyeleti zárási rendszerre, mert ő volt az, aki minden nap elsőnek érkezett és utolsónak távozott. Naponta többször végigjárta a tanszéket, és ezt a szokását végig meg is őrizte. Rajta tartotta a szemét mindenkin, törődött mindenki gondjával, és mindig kitalált valamit, ha segítség kellett. Kitűnő légkört teremtett. Fő értékmérője a hasznos munka és a szakmai tehetség volt. A tanszék munkatársait tudatosan ezek alapján válogatta ki. Még azt is el tudta érni, hogy azok, akiket néha-néha politikai okokból kénytelen volt felvenni, a feladatokat és követelményeket látva hamarosan önszántukból elmentek máshová. Az egyértelmű értékrend pedig önmagában is összetartó erő volt a tanszéken. A tehetségeket önzetlenül támo54