A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1992-1993

In memoriam

1950-ben szerkesztője és egyik társszerzője az Elektronika c. összefoglaló egyetemi tankönyvnek, amely 1951-ben jelenik meg. A terjedelmes könyv osztatlan sikert arat. Az ötvenes években hosszú ideig volt a Magyar Elektrotechnikai Egyesület patinás lapjának, az Elektrotechnikának főszerkesztője. A MTESZ Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesületének alapító tagja, 1960-1964 között főtitkára, 1976-1985 között elnöke, 1985-1990-ig társelnöke volt.

O volt a hazai irányítástechnikai oktatás megteremtője. Javaslatára került a témakör már az ötvenes években a Villamosmérnöki Kar képzésébe az erős- áramú és a műszer szakon. O dolgozta ki az első tárgyak programjait, irányításával készültek a jegyzetek is.

1959-ben docenssé, 1964-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Világosan látta, hogy az automatika, a félvezető-technika és a számítástechnika robbanás- szerű fejlődése áttöri a konvencionális kereteket és új tudományágakat hoz létre. Ebben az irányban kereste a Villamosmérnöki Kar - amelynek 1960 és 1963 között dékánhelyettese volt - továbbhaladásának az útját is. Kezdeményezte a Műszer és Finommechanikai Szak Műszer és Irányítástechnikai Szakká való átalakítását, ezen belül egy folyamatirányítási profilú tanszék felállítását. Mindkét lépés az európai fejlődés irányába esett, de időben sok nyugateurópai egyetemet is megelőzött.

Az 1964-ben létesült Folyamatszabályozási Tanszéket 1988-ig vezette. E negyedszázad alatt a tanszék a rendszertechnika, a számítástechnika és az irányítástechnika egyik oktató- és kutatóbázisává vált.

1963-ban a Villamosmérnöki Kar dékánja lett. 1967-ig töltötte be ezt a tisztséget. Legsürgősebb feladatnak a tehetséget hallgatókkal való egyéni foglalkozást, a képességfejlesztést tartotta. A Folyamatszabályozási Tanszéken már 1967-ben bevezette a jobb hallgatók részére a tutor-rendszerrel kombinált, szabadon választható tematikájú laboratóriumi foglalkozást. Reformelképzeléseinek sarkalatos pontja volt a nappali posztgraduális képzés bevezetése, mert úgy gondolta, hogy a fejlett országok gyakorlatának megfelelően a szakmai és a tudományos elit nevelése az egyetemtől elválaszthatatlan. 1974-ben a Villamosmérnöki Kar ipari támogatással létrehozta a kétéves nappali posztgraduális képzést. Ez bizonyult a kar egyik legsikeresebb, a hallgatók és oktatók között egyaránt népszerűvé, jövőt formáló reformlépésének, amely hároméves doktoranduszképzés formájában a BME-n általánossá vált.

Frigyes professzor - aki 1975-ben védte meg akadémiai doktori értekezését - 1976-1982 között a BME oktatási rektorhelyettese volt. Az Ő nevéhez fűződik a tömegoktatás megingathatatlan tabujának tekintett 40 óra kötelező heti óraszám megtörése és 30-32 órára redukálása.

Az utolsó tanszékvezetői periódusában a Folyamatszabályzási Tanszék a robottechnikai oktatásban és - a Karlsruhei Egyetemmel kialakított projekt együttműködéssel is alátámasztva - a robotkutatásban vállalt kezdeményező szerepet. Az egyetemi tevékenységen kívül 1967 és 1975 között tagja volt a Tudományos Minősítő Bizottság plénumának, tovább - többek között - az MTA Au46