A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1982-1983, 1. kötet
Az 1982/83. tanév története
a felkészültségüknek megfelelő egyéni feladatok kiadása, elővizsga lehetőség adása, a de- monstrátori munka szélesítése. Ezek ma is adott lehetőségek, csak jobban kell velük élni! Az Építőmérnöki, a Vegyészmérnöki és a Gépészmérnöki Kar az egyéni képzési terv szerinti képzésre tett javaslatot. A kari javaslatok általánosítása a következő tanév feladata lehet. Az oktatómunka fontos tárgyi feltétele a megfelelő tankönyv és jegyzetellátottság. A tan- könyvkiadás terén továbbra is biztatónak látszik a helyzet. A Tankönyvkiadó Vállalattal közösen készített tankönyvkiadási tervet pontosítottuk, az 1984-re kiadásra tervezett könyvek kéziratai többségükben elkészültek, és hosszú szünet után a következő évtől várhatóan újra megjelennek egyetemi tankönyvek. A jegyzetellátás terén javulást hozott a nyomdai átfutási idő jelentős csökkenése. Ugyanakkor azoknál a karoknál, amelyeknél a jegyzetet nem egyetemi jegyzetbolt árusítja, súlyos gondok mutatkoznak, ugyanis a meglévő jegyzetek csak nagy nehézségek árán vagy egyáltalán nem jutnak el a hallgatókhoz. A jegyzetellátás kérdésével foglalkozott a Rektori Tanács is, Határozat született tankönyv és jegyzet írásért kiadandó nívódíj alapítására, valamint a jegyzetárusítás feltételeinek javítására. A határozat értelmében ugyanakkor javaslatot tettünk a Minisztériumnak a szerzői díjak emelésére. A hallgatók között végzett nevelőmunka fontos eleme az együttgondolkodás, az együtt- munkálkodás erősítése. A Rektori Tanács ülésén foglalkoztunk a hallgatói képviseleti rendszer működésének tapasztalataival és továbbfejlesztésével, áttekintve a hallgatók és oktatók közötti közvetlen kapcsolattartástól az ifjúsági parlamentekig az együttgondolkodás és az együttmunkálkodás formáit, illetve fórumait. Az Ifjúsági Parlament határozatainak teljesítését folyamatosan figyelemmel kiséljük. A rektor novemberben az e célból rendezett Fórom előtt számolt be a végrehajtás helyzetéről. Áttekintette a végrehajtás helyzetét a Rektori Tanács és a KISZ Bizottság együttes ülése is. Az Ifjúsági Parlament számos határozata kapcsolódik valamely testületi ülés napirendjéhez, így mód volt a kérdések a- lapos elemzésére és hosszabb távra is érvényes határozatok hozatalára. Más kérdésekben vezetői intézkedések születtek, összességében megállapítható az, hogy a különböző kérdésekben van előrelépés, mégha nem is olyen gyors, ahogy azt diákjaink elvárják. A Rektori Tanács és KISZ Bizottság együttes ülése áttekintette az állami és KISZ szervek együttműködési megállapodása végrehajtásának tapasztalatait is, és állást foglalt a szükséges kiegészítések, módosítások elvégzéséről. A tanév folyamán a karok kialakították az oktatók hallgatói véleményezésével kapcsolatos elképzelésüket és a jövő évben sor kerülhet a vélemények összegyűjtésére. Jelentős ifjúságpolitikai kérdés, illetve feladat volt az új ösztöndíj rendelet bevezetésével kapcsolatos tapasztalatok értékelése, a szükséges módosítások kezdeményezése, illetve az egyetemi szintű módosítások végrehajtása. 19