A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1982-1983, 1. kötet
Dr. Szabó Imre rektorhelyettes tanévnyitó beszéde
san.növekedve és fejlődve” azzá nőtte ki magát egyetemünk, ’’amivé eredeti rendeltetéséhez képest lennie kellett vala!” Sha ma szeretnénk megfogalmazni a műegyetemi oktató-nevelő, illetve kutató munka hármas egységét, ismét Sztoczek nemes veretű szavaihoz nyúlhatunk. Mai feladatunk is ”... a nap munkáját szorgalommal s pontosan, egy vashámor pörölye zuhanásainak egyformaságával teljesíteni”, valamint ’’magasabb törekvésű ambíciók ... élesztő hatásának befolyása mellett” működni: mérnököt képezni, a hallgatókat a mérnöki munka és hivatás szereteté- re és tiszteletére nevelni, hazánknak alkotó - kutató, fejlesztő, tervező, kivitelező - műszaki értelmiségét erősíteni: e célok fogalmazódnak meg már elődeink megnyilatkozásaiban is. Szily Kálmán korának polihisztora volt: jeles fizikus és természettudós, ugyanakkor a magyar nyelvészeti tudományokat is kiemelkedő eredményekkel gazdagító kutató, egyetemünk tanára és több éven át rektora, több mint száz évvel ezelőtt így fordult az elsőéves hallgatókhoz. ízes magyarságú mondatai a mérnöki jellemvonások ma is érvényes összefoglalása: ’’Szoktassák magukat jó eleve fegyelemre, a kötelesség pontos és kérlelhetetlen teljesítésére. Higyjék el, hogy amit most elmulasztanak megszerezni az elméleti ismeretek köréből, azt később, a gyakorlati élet ezer gondja között vagy meg nem szerzik többé soha, vagy csakis százszoros munka árán. Kövessék a tanár szavait figyelemmel, véssék emlékezetökbe, s okuljanak rajta, — de ne esküdjenek a tanár szavára. Szerezzenek maguknak beható gondolkodás, számítás vagy tapasztalás útján és az irodalmi források szorgalmas tanulmányozásával ... önálló ítéletet... Komoly, lelkiismeretes munkásság az, amire Önöknek magukat szánniok kell.” Úgy érzem a mai önkormányzattal az egyetem döntéseinek előkészítésében résztvevő ifjúság nagymértékben rendelkezik e fegyelmezett kritikai szemlélettel. S mit hangsúlyozott rektori beszédében másik professzorunk, Kriesch János? ’’Viseltessenek teljes szeretettel megválasztott pályájuk iránt, mert élete pályáján csak az a boldog, ki igazán szereti. És ha egykor a római büszkeséggel mondhatta magáról: Cívis romanus sum, azaz: Római polgár vagyok, — úgy tartsák maguk is nemes büszkeségüknek, midőn azt mondhatják magukról: magyar technikus vagyok!” A választott szakma ilyen tartalmú sze- retete viszont kevésbé lelhető fel napjainkban. Ezen érdemes elgondolkodni! Egyrészt a vállalt munka nehézsége, másrészt a választott pálya szépsége: ez a kettősség jellemezte mindenkor a műegyetemi mérnökképzést. Emellett a humor sem hiányzott. A technikus humor bizonyítéka a tanárokat, diákokat figurázó Vicinális Dugóhúzó eleinte komolyabb, később egyre vidámabb számai. Tisztelt Hallgatóim! Egykori rektori beszédekből idéztem. E beszédek régi, kedves hagyománya volt, hogy a beszélő professzorunk saját szűkebb tudományága kapcsán igyekezett megrajzolni a jövendő mérnök feladatait. Olvasgatva a porló lapú évkönyvek rektori beszédeit, sorban íicléz9
