A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1982-1983, 1. kötet
Dr. Szabó Imre rektorhelyettes tanévnyitó beszéde
hetnénk a vízépítő, a vegyész, a szerkesztő mérnök, a mérnök-közgazdász, a gépész, az építész, újabban a villamosmérnök, vagy a közlekedési mérnök pályaképének szépségeit, egyben felelősségét hangsúlyozó intelmeket. Különböző ágazatok mérnök-professzorai, tudományterületük kiemelkedő tudósai szóltak az ifjúsághoz, s beszédeiket — legyen bár tárgyuk szakmai mondanivalójuk tekintetében eltérő — egységbe foglalja a mérnöki hivatás iránti lángoló szeretet. ”A technikusnak kell legtöbbet dolgoznia, de ebben a tényben rá nézve egyszersmind valami különös etikai előny is rejlik” — mondotta a vízépítéstan egykori kiváló professzora, Klimm Mihály —, ”mert tudásának és erejének gyarapodásával együtt jár ... személyes öntudatának az öregbedése is... A mérnöknek s általában a műszaki embernek ... kétféle, nem ellentétes, hanem egymást kiegészítő irányban kell képződnie”— hangsúlyozta. — ”A szorosan vett tudományos kiképzés ugyanis, mely a műveltségnek lényeges kellékét képezi, egymagában még nem elegendő, hanem el kell sajátítania a tudomány alkalmazását is.” Elmélet és gyakorlat egymásra épülő, egymást feltételező egysége: mintha ma fo- galmazták volna e gondolatot. Pedig Klimm professzor e szavakat 1889-ben mondotta el... A magyar honfoglalás ezredéves évfordulója, a görögtüzes milleniumi ünnepségek idején Wartha Vince, a kémiai technológia hírneves professzora rektori beszédében emelkedett lélekkel, de reális igazságokra nyitotta fel a hallgatók szemét: ”... mindaz, amit a zarándok örömittas szeme összehordva lát, minek köszönheti létezését, mi varázsolta azt ki a semmiből? nem más, mint a munkás kéz! akár az eke szarvát fogta, akár a kalapácsot e- melte, akár a körzővel rajzolt a kéz...” A milleniumi kiállítás pazar fényei sem takarhatták el a tudós mémökprofesszor, Ilosvay Lajos elől, hogy Magyarország ipari fejlődés terén mennyire elmaradt a fejlett államok mögött. S miért? Mert a magyar közönséget úgy nevelték, hogy ”... csak a jogászpályák egyedül boldogító voltában higyjen, minden más tudományos foglalkozás, ipar és kereskedelem ihletetlenül hagyta.” Hallgassunk csak meg egy példát annak bemutatására, hogy hogyan vélekedett a kor kapitalista gyárosa a szakember értékétől és a termelésben játszott szerepéről: ’’Évekkel ezelőtt” - kezdte történetét Ilosvay professzor 1900. évi beszédében - ’’egyik nagy gyárosunk próbeéves kémikusa hosszabb megfigyelés után megállapította, hogy a termelés a számított értéket meg sem közelíti. Fiatal hévvel kezdte az eltérés okát nyomozni, és meg is találta abban, hogy a műszaki vezető, egyetértve az anyagkiadóval, mindig kevesebb nyers terméket dolgozott föl, mint amennyit a kiadó elszámolt, és a különbséget - közös haszonnal - értékesítették. Ez a fölfedezés kémikusunknak nem termett babérokat: a gyáros elbocsátotta! ... Eljárásának úgy adván okát, hogy ő jövedelmével így is meg van elégedve, s könnyebb egy új, mint két régi, kipróbált emberétől megválnia.” A példa nemcsak azért elgondolkoztató, mert igazolja: műegyetemünk oktatásában már nyolcvan esztendő előtt sem volt idegen az ipari szemlélet, a mérnökök felkészítése a gya10
