A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1979-1980
Az 1979/80. tanév története
Mind az Egyetemi, mind a Rektori Tanács tartott együttes ülést az Egyetem társadalmi szerveinek vezető testületéivel. Az Egyetemi Tanács a Párt-Végrehajtóbizottsággal rendkívüli együttes ülést tartott az Oktatási Minisztérium felkérésére a magyar felsőoktatás helyzetét és fejlődésének irányait tárgyaló anyag véleményezése céljából. A Rektori Tanács és a Szakszervezeti Bizottság megvitatta az állami és szak- szervezeti szervek együttműködésének tapasztalatait, az egyetemi dolgozók jövedelmi helyzetét, a dolgozók lakáshelyzetének javítására tett egyetemi intézkedéseket. A KISZ Egyetemi Bizottságával tartott együttes ülés napirendjén a BME testnevelési és sport- koncepciójának végrehajtása és a következő ötéves időszak célkitűzései, a hallgatók tudományos diákköri és szerződéses munkában való részvétele, Egyetemünk közművelődési tevékenysége, valamint az új oktatási rend bevezetéséről szóló korábbi rektori tanácsi határozatok módosítása szerepeltek. A korábbi tanévekhez hasonlóan az Egyetemi Tanács három bizottsága 1979/80-ban is jelentős segítséget nyújtott az Egyetemi és Rektori Tanácsnak azzal, hogy az előterjesztések közel egyharmadát előzetesen megtárgyalta és véleményezte. A legtöbb feladat ez évben is az Oktatási-Nevelési Bizottságra hárult. Az Egyetemi és Rektori Tanács ülésein megtárgyalt napirendi pontok és a hozott határozatok száma, jelentősége következtetni enged a kari tanácsok és elnökségek munkájára is. Tevékenységük részletekbe menő értékelése kari feladat. Itt csak annyit említhetünk: működésük az egyetemi testületekhez hasonlóan eredményes volt. 1./ Oktató-nevelő munka Az 1979/80. tanévben Egyetemünkön a különböző oktatási formákban összesen mintegy 11.500 hallgató folytatott tanulmányokat. Képzésük eredményesen és rendben folyt. 1980-ban várhatóan kb. 2850 hallgató fejezi be tanulmányait, közülük kereken 1300 fő az okleveles képzés nappali, közel 320 fő az esti és levelező tagozatán. 850-ra tehető a gazdasági mérnöki és szakmérnöki szakokon végzők létszáma, mintegy 380 fő pedig üzemmérnökként, illetve mérnök- és műszaki tanárként végez. A tanfolyami továbbképzésben mintegy 13 500 fő vett részt. Az 1979/80-as tanévben az oktatás az előző évben bevezetett új oktatási rend szerint folyt. A tanév második felére javult a terem-ellátottságunk, mivel e félévre az 1978-ban elvesztett több mint 40 tanulóköri helyiségből visszakaptuk a Ch épület rekonstrukciója miatt átalakított termeket, valamint elkészült a J épület, amelyet a Közlekedés- mérnöki Kar tanszékei vettek birtokba. Itt alakítottak ki 8 oktatási célú helyiséget. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a teremprobléma végleges megszűnése csak évek múlva — a Ch rekonstrukció befejezése, illetve a Duna-parti épület elkészülése után — várható. A Rektori Tanács megvitatta a terem-ellátottság helyzetét és kimondta, hogy annak figyelembevételével kell oktatásunkat tervezni. A tanév folyamán szer11