A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1978-1979

In Memoriam

ismerését számos kitüntetés jelezte: Munka Érdemérem (1960), Munka Érdemrend arany fokozata (1965), Ybl Miklós-díj I. fokozat (1970), Pro Űrbe aranyérem (1972), a Hazafias Népfront kitüntető jelvénye (1974), az Igazságügy Kiváló Dolgozója (1974). Tudományos kutatómunkájában egyaránt foglalkoztatták tervezési alapkérdések és lakóépülettervezési témák, ezeken belül építészeti pszichológiai kérdések, az építészi terek, formák, anyagok, megvilágítások pszichológiája, az építészet-építés igényszintjének változásai, a szín szerepe az építészetben, valamint az állami lakásépítés lakóépülettípusai rendszeres korszerűsítésének elméleti előkészítése, az építészeti módszerek kidolgozása a lakótelepek egyhangúságának felszámolására, a tömörebb, gazdaságosabb családiház-rendszerek kialakítása, a falusi lakóház korszerűsítése, stb 1961-ben „Lakás berendezés — családi ház tervezés” címen nyújtotta be s védte meg kandidátusi disszertációját, s ezért elnyerte a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot s ezzel együtt a műszaki doktori címet.

SPITZER JÁNOS

(Győrszentmárton 1912.—Budapest, 1978.11.20.)

1953-ban szerezte villamosmérnöki diplomáját, azóta az egyetemen dolgozott, a villamosgépek Tanszékén. Ez idő alatt tanszéki munkáján kívül több egyetemi bizottság munkájában is részt vett. Nagyon sokat tett az oktatás és kutatás fejlesztéséért, illetve ezek feltételeinek, eszközeinek a megteremtéséért, a tanszék és az ipar közötti kapcsolatokért. Búcsúztatásakor nincs szükség szépítgetésre. Bölcsessége és jósága valahogyan mindannyiunk fölé emelte; az emberi lelkekbe ható, nyugodt, segítő, optimista bölcsesség, amelyet talán a fák, a virágok és az emberi történelem plántál titokzatosan a ritka kiválasztottak szívébe, agyába. Hogy megértő bölcsessége tette jóvá, vagy jósága bölccsé, nem tudjuk. Mindkettő ott volt, mióta ismertük. Nem öncélú, elmélkedő, hanem akaró, segítő, mindig tevékeny tulajdonságok voltak ezek. A tudomány, az oktatás tovább mutató és végső céljának mindig az ember, a hallgatók, az oktatók, a dolgozók munkájának segítését, életének hasznosabbá, derűsebbé varázsolását tekintette.

E segítségben nem volt póz, nem várt hálát vagy jutalmat. Mintha nem ismerte volna a hiúságot.

Korábban a hallgatók és a fiatal oktatók is János bácsinak szólították. Pedig soha nem volt még idős sem. Talán a tisztelet és a szeretet jeléül.

Aki mindig csak jót tett és akit csak szerettek, annak szép volt az élete. Mindig vidám, bölcs személye ezt igazolta. Valahogyan a búcsú nem is illik hozzá. Nem tudunk és nem is akarunk búcsúzni Tőle.

49