A Budapesti Műszaki Egyetem Centenáriumi Évkönyve 1971-1972

Fock Jenőnek a minisztertanács elnökének beszéde

„barátaim" kifejezést, mert úgy érzem — és gondolom, hogy ez kölcsönös — hogy valóban nagyon sok oktatóval, egyetemi vezetővel, rektorral, dékánnal, helyettesekkel engem baráti viszony is köt össze. Nekem barátaim voltak akkor is sokan az ittlevők közül, amikor ők egyetemi oktatók voltak, vagy tanszékvezetők, barátaim most is, amikor dékánok, vagy rektorok. Fordítva is így volt ez. Úgy éreztem mindig, hogy barátuknak tartottak az illetők akkor is, amikor osztályvezető, akkor is, amikor főosztályvezető voltam, akkor is, amikor iparigazgató, vagy húsz évvel ezelőtt, amikor miniszterhelyettes voltam. Az egyetemre szívesen hívtak és szívesen vártak akkor is, húsz évvel ezelőtt, amikor nem miniszterelnök voltam. És most is, úgy gondolom, hogy bár a beosztás változott, a barátság közöttünk a régi maradt. Én egy kicsit büszke is vagyok arra, hogy miniszterelnök koromban is ugyanolyan őszin'én, emberi szóval tudnak hozzám közeledni, kritikus szóval is, meg kéréseket tolmácsolva és követeléseket hangoztatva, mint amikor miniszterhelyettesként húsz évvel ezelőtt kint jártam az egyetemen.

Nálunk nagyfokú a demokrácia, sokszor az az érzésem, hogy miniszter- helyettes koromban többet tudtam gyakorlatilag azonnal segítséget adni az egyetemnek, mint most, amikor miniszterelnök vagyok. Az esetek túlnyomó többségében a mi gazdasági rendszerünkben a döntés joga az üzemeknél van. Azért jó, ha az egyetem az üzemekkel közvetlenül az eddiginél jobb kapcsolatot épít ki, mert ők azok, akik a legtöbbet tudnak segíteni, a pénznek a nagyobbik fele őnáluk van, a kisebbik fele van az állam kezében. Egyébként a Minisztertanácsban is nagyfokú a demokrácia, - tehát, ha a miniszterelnök akar is valamit és már érti, hogy az egyetem mit kér és az egyetemnek igaza van, akkor is meg kell nyernie a miniszterelnöknek a Minisztertanács tagjainak többségét ahhoz, hogy cselekedni tudjon.

Két évvel ezelőtt jártam utoljára kint az egyetemen, akkor majdnem egy egész napot töltöttem baráti beszélgetéssel. Barátságunkat az is mutatja, hogy itt elhangzott az, hogy ne csak az egyetem lásson engem vendégül, — gondolom nemcsak a feketére gondoltak, vagy a konyakra, vagy a sós süteményre —, hanem én is hívjam meg az egyetem vezetőit hozzám, az én dolgozószobámba. Rá néhány héttel ez a találkozás megtörtént, — gondolom az ellátás nálam sem volt rosszabb, mint az egyetemen, amikor engem láttak vendégül — de a lényeg inkább az, hogy akkor még nem hatott any- nyira a reform és így akkor néhány héten belül még komoly segítséget tudtam adni — azt hiszem ezt ma is elismerik az egyetem vezetői — nemcsak ennek az egyetemnek, — bár elsősorban ennek, — ennek a vezetői voltak nálam, de általában a magyar egyetemek fejlesztéséhez, jobb műszaki ellátottságához.

Én nagyon szoktam figyelni, most is figyeltem. Itt a beszédben azért elhangzott néhány, kívánság formájában megfogalmazott követelés is, vagy igénybejelentés. Úgy gondolom, hogy az ünnepi ülés alkalmatlan arra, hogy ilyesmit megtárgyaljunk, csak szeretném megjegyezni, hogy azért odafigyeltem és mielőtt elkezdődött az ünnepi ülés, már a szünetben beszéltünk róla, hogy a közeljövőben ismét találkozni fogunk és az egyetem gondjairól, az egyetemek gondjairól fogunk beszélgetni.

Nem fenyegetésképpen mondom, csak éppen megjegyzem, hogy nekem is volna néhány észrevételem az egyetemekkel kapcsolatban, de az ünnepi ülés arra nem alkalmas, hogy elmondjam a kritikai észrevételeimet, de jelzem, hogy vannak ilyenek.

14