A Budapesti Műszaki Egyetem Centenáriumi Évkönyve 1971-1972
Fock Jenőnek a minisztertanács elnökének beszéde
Egyébként most annak az időszaka van, amikor az ember örül és együtt ünnepel és jókívánságait hangoztatja. Abban, hogy ezt hosszabban hangoztassam, meggátol az, hogy én koránkelő ember vagyok, és szorgalmas újságolvasó. És ma elolvastam a Népszabadság vezércikkét, amit Szluka Emil írt és a vezércikk minden mondatával egyetértek, ugyanazt tudnám megismételni, viszont vezércikk-szólamokat nem szeretek hangoztatni, még ha azok nagyon jók is. Ez a vezércikk nagyon jó, kifejezi a párt és a kormány álláspontját az egyetem centenáriumával kapcsolatban, kifejezi a párt és a kormány jókívánságait, kifejezi azokat a divatos szólammal mondva, elvárásokat is, amelyeket a kormány, a párt, a nép vár az egyetemtől a százéves évforduló alkalmával és a további évtizedek során. Ha mégis valamit ehhez hozzátenni kívánnék, akkor talán egy dolog, amit én kihangsúlyoznék. Az elsődleges feladata természetesen az egyetemnek, minden egyetemnek az, hogy nevelje az ifjúságot, jó műszaki szakembert neveljenek ezen az egyetemen, olyan műszaki szakembereket, akik — hogy csúnyán fejezzem ki magam — nemcsak a szakmát értik, nem válnak szakbarbárokká. Olyan műszaki szakembereket, akik büszkék arra, hogy műszakilag képzettek, büszkék arra, hogy az egyetem falai közül kerülnek ki az életbe, szeretettel gondolnak vissza az egyetemre, őrizni kívánják a kapcsolatot az egyetemmel a további években is. Egyben olyan szakembereket kell nevelnünk, nevelniük önöknek, akiknek a vérében van az, hogy egy szocialista hazában élnek, a szocialista hazát akarják építeni és akiknek emellett még a vérükben van az is, hogy emberek, tehát humánummal telített műszaki szakembereket várunk az egyetem falai közül, akik már itt megtanulják megbecsülni embertársaikat és ha kikerülnek akár üzembe, akár kutatóintézetbe, akár egyetemi oktatóként fognak tovább dolgozni, ez meghatározó legyen egész életükre, hogy önmagukat akkor tudják csak becsülni, ha embertársaikat becsülni tudják! Ezenkívül talán még egy gondolatot mondanék. Szó esett a rektor elvtárs beszámolójában a nevelés mellett a kutatásról. Azt hiszem, ez talán kritikai megjegyzés is volt, amit ma még joggal elmondhatunk minden egyetemünkkel kapcsolatban. Sőt önmagunkkal kapcsolatban önkritikaként, az Akadémia felé is kritikaként: az egyetemeken a kutató tevékenység területén nagyon sok tennivalónk van. Az a sok, nagyon művelt koponya, amely az egyetemek falain belül neveléssel is, kutatással is tudna foglalkozni, igen sok esetben kihasználatlanul marad. És én azt hiszem, hogy az ünnepi hangulatot azért nem rontom azzal, hogy ha azt kérem az egyetem vezetőitől, - a többi egyetem vezetőitől is —, hogy erre — amit egyébként nem én most fogalmazok meg, hanem a pártunk tudománypolitikai határozatában megfogalmazást nyert már, erre figyeljenek fel egy kicsit, hallgassanak ránk, hallgassanak a pártra, hallgassanak a kormányra és követeljék is meg tőlünk is, a kormánytól is, követeljék meg az Akadémiától is, hogy ebben adjunk meg minden segítséget az egyetemeknek. Befejezésül csak azt kívánom az egyetem egész vezetőségének, oktatói karának, hogy jó egyetértésben, egymást segítve, egymást bátorítva, a kudarcokon nem elkeseredve, hanem a negatív példákból is a jó tapasztalatot leszűrve, dolgozzanak úgy mint eddig, lelkesen, abban a tudatban, hogy a párt és a kormány segítsége, — és ami ennél még sokkal többet jelent — a nép szimpátiája önök mellett van, önöket segíti. Jó egészséget kívánok! 15
