A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1970-1971
In memoriam
BOROSS GÉZA 1908-1971 Fájdalmas veszteség érte Tanszékünket Boross Géza egyetemi docens, festőművész halálával. A múlt tanév végén hagyott itt bennünket a jó kolléga, a kiváló oktató és művész, tanítványainak szeretve tisztelt ’’Géza bácsija”. Vérbeli művész és ugyanakkor vérbeli pedagógus volt, abból a fajtából, aki az oktatást nem foglalkozásnak, hanem hivatásnak tekinti, Elve volt, hogy a tanár ne csak a közv- vetlen szakmai ismeretre oktassa hallgatóit, hanem a művészet és kultúra szeretetére, az emberi értékek megbe — csülésére is nevelt. Tanítványai ezt érezték s ezért hallgatták olyan odaadással korrektúra közben, vagy az órák szünetében rögtönzött kis előadásait , csevegéseit. S volt miről beszélnie, hiszen sok évtizedes művészi és tanári múltjának gazdag tapasztalataiból meríthetett. Kiváló elbeszélő volt, igazi ’causeur ’, ahogy szerette ezt is — mint sok mást — franciásan mondani, ezt a szokását még vivő korából hozta magával. Egy kicsit mindig is vívó maradt, igaz már nem a páston, hanem a szellem porondján :^yors, pezsgő beszéde, szellemes megjegyzései, poénjei úgy csattantak, mint a ’’touche . De a lényeg, az ami valóban hat, mondanivalójának belső igazsága, átélése volt. Szenvedéllyel beszélt a művészetről, szeretett mesteréről Rudnay Gyuláról, akinek annak idején tanítványa, majd tanársegéde volt. De sok szó esett az akkori Akadémia más nagy mesteréről is, Csók, Réti, Vaszary művészetéről, tanítási módszeréről. Mindez beépülve a közvetlen rajzi feladatok problémáiba, óráin olyan légkört teremtett, hogy hallgatói örömmel jártak a gyakorlatokra és nehezen hagyták el a tantermet. Mint művész ugyanezen a hőfokon festett és rajzolt. Kedvelte az erős szín— és tónuskontrasztokat, a dinamikus ecsetkezelést, az ízes faktúrát, grafikáiban a hófehér papír és a 6 B—s ceruza feketéjének ropogós ellentétét. Alföldi festő toI t, a vásárhelyi iskolának, Tornyai, Koszta, Rudnay művészi örökségének folytatója. Képein a magyar táj szín és formavilága jelenik meg egyfajta mértéktartó konstruktiv szemlélettől ötvözve. Az emberi figura, a magyar paraszt és munkás alakja is gyakran megjelenik képein és grafikáin. Rendkívüli energiával festett, sokat és szenvedélyesen, kínlódó gyönyörűséggel — ahogy mondani szokta. Első nagysikerű önálló kiállítása még nyíregyházi tanár korában volt Bu — dapesten a Tamás Galériában. Ezt követően bel— és külföldi tárlatokon állandó jelleggel szerepelt, 13 gyűjteményes kiállítása volt Budapesten. Számos műve található múzeumokban és magánygyűjteményekben. A művészi közéletben résztvett, mint a Képzőművészeti Szövetség vezetőségi tagja évekig aktivan működött. Tanári pályafutását vidéken kezdte. 1931-1948-ig Szeghalmon illetve Nyíregyházán tanított. 1948 őszétől 23 évig oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem Rajzi Tanszékén. A vidéki évekkel együtt összesen 40 évet töltött a pedagógusi pályán. Ősszel szándékozott nyugdíjba menni, hogy azután teljesen művészetének élhessen. Sajnos, nem érhette meg. Emlékét megőrzik művei s megőrizzük mi, kollegái, munkatársai és sokszáz tanítványa, akiket ő tanjtott rajzra, művészetre, emberségre. 19
