M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942
Második rész - Ünnepélyek, búcsúztatók, jelentések
15T énünkben keressük. Széchenyi hányszor figyelmeztet arra, hogy ne várjunk mindent a kormánytól, mai nyelven az államtól, mert „csak a rossz kertész vár mindenkor esőre, öntözzük magunk gyenge palántáinkat“. Néhány éve csak, hogy vergődő intellektualizmussal álltunk szemben. Az intellektualizmus válsága szinte belemarkolt az összes kultúrnemzetek életébe. Nálunk a majdnem társadalmi betegséggé fajult helyzetnek különleges oka volt, hogy a közvéleményünkben szinte hagyományos alapon megvolt a gazdasági pályák iránt való ellenszenv. Nem érdektelen, hogy ezt a hibánkat mennyire ostorozza Széchenyi. Eles állást foglal az egyoldalú jogászkodás ellen. Látja ennek minden veszélyét. Majd így szól: „A magyar lenézi a gazdasági, kereskedelmi foglalkozást. Nem tudunk szorgalom, takarékosság, számítás, gazdasági érzék, kereskedés útján gyarapodni.“ Eképp jeleníti meg szemeink előtt Széchenyi a 20. század egyik sorsdöntő problémáját. Széchenyi szellemének akkor fogunk adózni, ha megtanuljuk az igazi tudás és ismeret megbecsülését, mert a gazdasági élet nem a dilettantizmus szabad mezőnye, hanem sok verejtéket megkívánó élethivatás. Széchenyi azt kívánja tőlünk, hogy mindenkibe, de főként ifjúságunkba neveljük bele a munkakedvet a munkaimádatig, a kitartást, az alaposságot, az önlegyőzéssel párosult önbizalmat, az élet merészeléssel egybefont kezdeményező erőt. Kevés dologról hallunk ma annyit, mint a dynamizmusról. Széchenyi egész egyéniségében dynamikus lélek, de mindig sajátos magyar aláfestéssel. Célját sohasem a mában, hanem a jövő nemzedékek sorsában látta meg. Gondolatai is azzal szövődnek a mába, hogy vezérmotívumuk új értékek termelése. Ertéknihi- 1 izmus soha nem volt sajátossága. Erkölcsszellemi úton kereste, ha szükség volt, radikálisan az új irányváltozást, soha nem azért hogy romboljon, hanem mindig, hogy alkosson. Széchenyi dynamikus aktivizmusában a kultúrfejlődés nyújtotta értékek fokozása volt a cél. Ebből fakadt humanizmusa. Meggyőződéses tudat volt ez, hogy vannak örök emberi értékek és fejlődésfokozatok, és nincs dynamizmus, amely ezeket félretéve az életet légüres térré változtassa. Eszmei és gondolatvilága nem volt elhatárolt és megmerevült. Dogmát csak addig ismer, ameddig azt a nemzetélet megköveteli. Ezentúl a rugalmasságot tartja alapvető ténynek. Kiviláglik ez következő szavaiból: „A változ-
