M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942
Második rész - Ünnepélyek, búcsúztatók, jelentések
147 hanem teret és időt legyőző, pillanatok alatt végbemenő logikai folyamatot. Ez az intuitiv elem jellemzi Széchenyit is; ezért ösztön, érzés és okszerűség eggyé olvadnak benne. Ebből ered szokatlan valóságérzéke, amely segítségére jön, hogy az eszmék és gondolatok ütközésében maga mögött hagyva a múltat s a jelent átlépve kiérzékelje a jövőt. Seholsem jut ez a sajátosság oly élesen kifejezésre, mint a nemzetről és szabadságról alkotott felfogásában. A szabadságnak meggyőződéses híve. Harcol és küzd érte. A legnagyobb emberi értéknek tartja, de nem ittasul meg tőle. A szabadságnak legszebb fajáért száll elsősorban síkra, amely a nemzet függetlenségét, a nép szabadságát jelenti. Ezért mondja, hogy „a szabadságot csak vérrel lehet megszerezni”. Ugyanakkor állást foglal a féktelen egyéni szabadság ellen. El akar ugyan hárítani mindent, ami akadályul szolgálhat az egyéni kezdeményezés kifejtésében. Ez alapon követeli a XVIII. századdal lezáruló túlfűtött universalismusból eredő megkötések megszüntetését. Szabadságot vallott, hogy az állam- hatalom túlösszpontosításából és túltengéséből táplálkozó monopolizmusnak, előjogoknak és privilégiumoknak, egyszóval csoportegoizmusnak gátat vessen. Problémakör ez, amellyel a XX. század államának meg kell küzdenie, ha időálló rendszert óhajt kiformálni. A céhek eltörlését ugyancsak ez alapon tartja szükségesnek, mert régen elsodródtak közjellegű és ethikai alapon álló hivatásuktól. A XIX. század gondolatvilágától eltávolodik viszont abban a percben, amikor nem teszi magáévá a régi kötelékek feloldását, anélkül, hogy újak ne állnának helyükbe. Tudja jól, hogy a szabadság egyedül nem társadalomalakító elem. Önmagában a társadalom szélső atomizálásához, végső esetben felbomlásához és despotizmushoz vezet. A „Hitel”-ben szépen érvel amellett, hogy mindenki természeti szabadságának egy részét fel kell, hogy áldozza a társasági szabadságért. Iktassuk be a társasági kifejezés helyett a közösséget és a mánál vagyunk. Hogy mennyire így gondolkodott Széchenyi, igazolják következő szavai: „Az az ország erős, amelyben a társasági („azaz közösségi”) szabadság legtökéletesb kifejlődésre jutott már.” Ez a közösségi szabadság vajúdik most az idők méhében. Vagyis Széchenyi tisztán látta, hogy tekintély, rend és józan kötöttség, mindebből folyó szerves hierarchia hozzátartoznak az élet rendjéhez. Atérzi, hogy a szabadság egyedül ezekkel az alapelemekkel összetársulva éltető elem, mert társadalom horizontá10*
