M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1940-1941

Harmadik rész

384 gondolattal folyik-e nemzedékről nemzedékre. A nemzet élete folytonosan alakul, ezt az alakulást a tudatosság és felelősség követni tartozik. Ezen fordul meg, hogy állandóan helyt­álló-e a nemzet önismerete; miként alakulnak, javulnak-e vagy romlanak az emberektől függő belső viszonyai; más nemzetek között való megállása is jórészt eszerint alakul: azokhoz való viszonya tisztázódik vagy összezavarodik, helyzete erősödik vagy megromlik, a nemzet egészében élő tudatosság és fele­lősség mértéke szerint. A nemzetnevelés elvi alapján — ime — nem szabad a nevelésben csupán az egyesekre ható tevékenységet látnunk. Nem is lehet elfeledkeznünk arról, hogy az egyeseket érő min­den hatásnak, egyesek apró lépéseinek és kormányzati intéz­kedéseknek egyaránt egyetemes, az egész nemzetet érintő követ­kezményei vannak; néha szembetűnnek, néha elburkolódnak, de megvannak és tovább terjednek. Ekként a nevelés vala­mennyi alakja, bárhol történik, bármilyen jelentéktelennek lát­szik, részes a nemzet sorsának alakításában, mert az emberek minőségét alaktíja. Szükséges tehát, hogy ennek tudata és a kedvező alakítás szándéka meglegyen mindenkiben, akinek bár­milyen csekély része is van mások benső alakulásában. A neve­lést minden részletében művelődéspolitikai szándéknak kell vezetnie; mindennemű nevelésnek egy a végső rendeltetése: a közműveltség emelése, azaz a nemzet értékének fejlesztése az egyesek művelésével. A művelődéspolitikai szempont nem valami laza járulék, hanem benne van a nemzetnevelés gondolatában. Egyenes kö­vetkezménye az, hogy a nevelés nem szorítkozhatik az ember életének csak egyik szakaszára, mert a benső alakulás egész életünkben folyik. Előbb mások irányítanak, aztán előbb vagy később magunk válogatunk a bennünket érő külső hatá­sok és a bensőnkben jelentkező indítások között, azaz egyre inkább magunk műveljük magunkat; még öreg korunkban is, bár ekkor már egyre szűkebb határokba ütközünk. És nem sza­bad a nevelésnek a nemzetnek csak egyik vagy másik részére szorítkoznia, hanem a művelhetőség és az önművelés egész ideje alatt meg kell kapnia mindegyik résznek a módot arra, hogy benne a nemzeti tudatosság és a nemzetért való felelősség a személyes lehetőség mértékéig kifejlődjék. Ebből el nem bán­tóan folyik az a követelmény, hogy nemcsak az iskola, nem is

Next

/
Thumbnails
Contents