M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1940-1941
Második rész
19 töretlen munkakedvvel neveli az ifjúságot és dolgozik, mint kutató, lelkesen mind újabb és újabb feladatok megoldásán. Ilyen tanár Schimanek Emil. Schimanek Emilt 1900-ban nevezték ki műegyetemi nyilvános rendkívüli tanárrá, majd 1902-ben nyilvános rendes tanárrá. Akkor még a gépészmérnöki oktatás nagyrészt tapasztalatokból leszűrt szerkesztési utasítások közléséből állott. Schimanek új iránynak lett az úttörője. Azt akarta elérni, hogy műegyetemünkről a gépészmérnökök alapos elméleti tudással kerüljenek ki, de egyszersmind vérükké váljék az a tudat, hogy a gépek működésével kapcsolatos bonyolult jelenségek csak kísérletezéssel ismerhetők meg. Ezért nem győzte eléggé hangsúlyozni a gépészmérnökök laboratóriumi kiképzésének fontosságát s mindent elkövetett, hogy a műegyetem géplaboratóriumát — amennyire ezt a rendelkezésére álló nagyon szerény anyagi eszközök megengedték — fejlessze és tökéletesítse. Az ipar igényeit felismerve, üzemi gépészmérnökök nevelését tekintette főfeladatának. Előadásainak tárgyát és menetét ennek a feladatnak szolgálatába állította s mindinkább eltért a régi oktatási iránytól, amely inkább gépszerkesztők nevelését tűzte céljául. Előadásai negyven évi tanári működése alatt mindjobban kicsiszolódtak. Bátran állíthatjuk, hogy a Műegyetemen és a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletben tartott előadásai a gépész- mérnöki előadásoknak klasszikus példaképei. Hogy hosszú tanári működése milyen nagy mértékben volt eredményes, azt tanúsítja a keze alól kikerült gépészmérnöksereg, amelynek kiválóságát nemesak hazánkban, hanem a külföldön is elismerik. Ugyanazt a magas színvonalat, amellyel előadásai kitűnnek, találjuk meg „A hűtés technikai és gazdasági problémáidról szóló munkájában, amely néhány nappal ezelőtt jelent meg a könyvpiacon. Ez a mű a magyar műszaki irodalom nagyon értékes gyarapodását jelenti. Schimanek Emil kivételes tanítói egyéniségének értékeit tanártársai korán felismerték és mindig sokra becsülték. Az 1923'24. és az 1924/25. tanévekben a műegyetem rektorává választották. Előbb már két tanéven át a gépészmérnöki osztály dékánja volt. Az Országos Ösztöndíjtanács műszaki albizottságának elnöke, az Országos Felsőoktatásügyi Tanács intézőbizottságának tagja és a Felsőoktatásügyi Egyesület elnöke.