M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1940-1941

Második rész

20 Schimanek Emil, amióta műegyetemünkön a gépészmér­nöki oklevelet megszerezte — tehát immár 46 éve —, megszakí­tás nélkül foglalkozik gyakorlati gépészmérnöki feladatok meg­oldásával. A gépgyártással és az ipari termelés egyéb ágazatai­val szoros kapcsolatot tartott fenn, mint tanácsadó mérnök és mint az energiagazdálkodás terén létesült nagyobb üzemi be­rendezések tervezője. E nélkül nem is tudott volna olyan gé­pészmérnököket nevelni, akik a gyakorlati életben a helyüket megállják. Egészen fiatalon — másfélévi mérnöki működés után — lett a Ganz-gyár gázmotor-, daru- és általános gépészeti osztályának főmérnöke. Ebben az állásában különféle gépeket — főként gázmotorokat, emelő- és szállítógépeket -— tervezett és épített és már ekkor sok új gondolatot valósított meg. Például ő tervezte az első Magyarországon készült pneumatikus elevá­tort. Későbben — tanári működésével párhuzamosan — nagyobb gépészmérnöki feladatok elvégzésére nyert megbízásokat. Számos nagy iparvállalat részére tervezett erőművet és hűtőtelepet. Különösen jelentőségteljes volt a bánhidai erőmű létesítésével kapcsolatos szakértői munkássága. Nagyrészt ennek köszön­hető, hogy a bánhidai erőmű igen előkelő helyet foglal el a ha­sonló teljesítményű hazai és külföldi erőművek között. De ezen munkásságán kívül Schimanek Emil állandóan foglalkozott laboratóriumi kutatásokkal is. Kutatásainak célja mindig valamely, a gépszerkezetek tökéletesítésének körébe tar­tozó feladat gyakorlati megoldása volt. Főképpen a hőerőgépek területén munkálkodott. Mellőznöm kell itt Schimanek mindig eredeti, mindig ötletes alkotásainak teljes felsorolását: ez túlsá­gosan hosszú időt venne igénybe. Csupán a legjelentősebbeket fogom röviden megemlíteni. Szakértő körökben általánosan is­mert érdekes szerkezetű karburátora, amellyel különösen Fran­ciaországban ért el szép sikereket. Nagyjelentőségű az a másik találmánya, amellyel a Diesel-motorok hatásfokát növeli a he­fecskendezett olaj előmelegítésével és — ami ennél is fontosabb — lehetővé teszi a Diesel-motorokban kátrányolajok elégetését. Kepülőgép-motorok magassági szabályozása céljából igen szel­lemesen használja fel állandó gáznyomás előállítására azt a nyomást, amely gázoknak a kritikus sebességgel történő áram­lásánál keletkezik. Ugyanezen az alapon épült fel az a Schima- nek-féle készülék is, amely megakadályozza azt, hogy az auto­mobilmotor tüzelőanyagot fogyasszon olyankor, amikor lejtőn le-

Next

/
Thumbnails
Contents