M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1939-1940
Első rész - Beszédek
42 Köszönettel tartozom mindazoknak, akik tudományos pályám kialakulásában segítettek és irányítottak. Hálával emlékezem meg arról az akkor kitűnő középiskoláról, amelynek természettudományi szakos kitűnő tanárai a természettudományok felé irányították figyelmemet. Ebből a középiskolából több kitűnő természettudósunk indult útnak. Hálás köszönettel tartozom azoknak a kitűnő professzoroknak, kik apai jóindulattal s a természetkutató szigorú bírálatával vezettek be a természet- tudományokba. Közülük különös hálára kötelezett Eötvös Lóráad, Krenner József, Osaun Alfréd, Schafarzik Ferenc és Than Károly. Mindezek örökké élő nevek a természettudományok történetében. Köszönetét mondok szeretett kartársaimnak azért a bizalomért, mellyel a rektori méltóságot rám ruházták. Nincs értelemben magasabb, erkölcsi érzületben tökéletesebb és gazdagabb választótestület, mint az egyetemnek tanári kara. Éppen azért nincs még egy választás, amely annyira elismerő és kitüntető volna, mint az, amellyel ilyen testület egyik tagját érdemesnek tartja arra, hogy önkormányzati szervezetében gyökerező jogainak őre, intézkedéseinek végrehajtója és felfogásának, kívánságainak képviselője legyen az egyetem falain kívül is. Ez a megtisztelő választás örömmel tölt el. Örömöm azonban csak akkor lehet tökéletes, ha ezt a tisztséget majd úgy adhatom át utódomnak, hogy lelkiismeretem nyugodt lesz. Nyugodt lesz nem csak azért, mert mindent megtettem, amit tőlem ez a díszes hely megkívánt, hanem különösen azért, mert úgy tettem meg, hogy tanártársaim megelégedettek voltak működésemmel. Köszönetemet fejezem ki a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak azért, hogy magam és tiszttársaim megválasztását megerősíteni kegyes volt. Mindnyájan törekszünk, hogy lelkesedéssel és a legtökéletesebben szolgáljuk műegyetemünk ügyét: jól képzett olyan nemzedéket nevelni az országnak, amelynek tagjai nemcsak szakképzettségük, hanem hazaszeretetük, általános színvonaluk, becsületes és férfias magatartásuk alapján munkálkodhatnak országunk tökéletesebb jövőjének kialakításában. E mellett természetesen mindig szem előtt fogjuk tartani azt is, hogy a tudományos kutató munka éppen olyan élénkséggel folytatódjék egyetemünkön, mint eddig. Igaz öröm tölt el, hogy én mondhatok köszönetét a Prorektor Úrnak egész egyetemünk nevében azért a lankadatlan, fá-