M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1936-1937

Első rész - Beszédek

02 vált. Intézményünk 1875-ben akadémiai ranggal bíró állat­orvosi tanintézetté emelkedik. A tanfolyam hároméves lett. a tanfolyamrabocsátás feltételei szigorúbbak, a szaktárgyak tanítását természettudományi előkészítés előzi meg. Intézmé­nyünk most már valóban állatorvosokat nevel, akiknek a gyakorlatban való elismertetése terén különösen az 1874. évi XX., majd állategészségügyünk rendezését szabályozó 1888. évi VII. t.-c. életbeléptetése óta örvendetes javulás állott be. A tanítás színvonalát lényegesen emeli, hogy az intézmény már 1880-ban a mai helyén, a Rottenbiller-utcai telken, új helyiségekben, az akkori időkhöz mérten megfelelő berendezés birtokában nyert elhelyezést s hogy bár lassú, de mégis foko­zatos fejlődés tapasztalható a tanszemélyzet létszámának gyarapodásában is. Azt, hogy intézményünk e korban hol tart a fejlődés útján, híven tükröztetik vissza volt jeles tanárunk, Thanhoffer Lajosnak sorai, melyek az állatorvosi szakoktatás százados emlékünnepe alkalmából, 1888-ban írott történeti munkájá­nak végén foglaltatnak s így hangzanak: „Intézetünk csuk 1872-től kezdve kezdett igazán oly egészséges kerékvágásba tér éltetni, mely lassan-lassan az Ígéret földjére vezet... Hogy ezt azonban elérhesse, még sok tényező szükséges... Mert ne higyjük, hogy már mi megállapodhatunk s elértük mindenben a tökély magas fokát; ellenkezőleg még semmiben sem értük azt el; se intézetünk helyiségeinek bőségében, se berendezésé­ben, se a személyzet számában, se intézetünk szervezetében, se intézetünk fokozatában. Tudom, hogy mindez nagyrészt csak pium desiderium; de nem soká lesz az; el fog az idő jöni, hogy e jobb korszakot még jobb fogja felváltani . . . Thanhoffer Lajos helyesen ítélte meg a korabeli viszo­nyokat s a jövőbe vetett bizodalma nem maradt puszta pium desiderium. Már két évvel azután, hogy a fenti sorokat írta, mindazok a reformok, melyeket a tanári kar 1885-ben java­solt, az állatorvostudomány nemzetközi haladása nyomán szinte szükségszerűen, mint látni fogjuk, megvalósulnak. A magyar állatorvosi szakoktatás további fejlődésére s az intézménynek jövendő sorsára nagy jelentőségű volt az a körülmény, hogy bár szervezésileg az egyetemmel való kap­csolata megszűnt, ez a fokról-fokra való fejlődés e korai

Next

/
Thumbnails
Contents