M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1936-1937
Első rész - Beszédek
93 szakában szellemi téren újból helyreállt azáltal, hogy tanárai jórészt az egyetem kötelékéből származó, a legmagasabb természettudományi és orvosi műveltség birtokában levő férfiak voltak, akiket áthatott a törekvés, hogy azt a tudományt, melynek szolgálatába szegődtek, főleg összehasonlító orvostudományi kutatásaik révén mind magasabbra fejlesztve arra a színvonalra emeljék, amelyen a testvér emberorvostan állt. Thanhof fér Lajos, Nádaskay Béla, Czakó Kálmán, Tormay Béla, Azary Ákos és különösen Hutyra Ferenc nevéhez fűződik hazai állatorvosi szakoktatásunk fellendítésének e korszaka. Abban a korban, amikor Hutyra Ferenc az állatorvosi szakoktatás szolgálatába állott, orvostudományi mozgalmaink már magas színvonalat értek el. Természetesnek kell tehát mondanunk azt, hogy e kiváló férfiú, ki az orvosi kutatói munka légköréből lépett át a szakiskola termeibe, az itt talált viszonyokat, állatorvosi szakoktatásunk színvonalát, az intézet haladásának ütemét nem tartotta kielégítőnek, annyival kevésbbé, mert tudta, hogy időközben a külföld hasonló intézményei jelentős újjászervezésen mentek át. S ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy már röviddel az intézmény szolgálatába állása után rámutat* azokra a tényezőkre, amelyek intézményünk fejlődésének és elismertetésének útjában állottak. Hutyra Ferenc mindenekelőtt javaslatot tesz állatorvosi szakoktatásügyünk tehertételének, a gyógykovácsi intézménynek megszüntetésére, illetőleg e tanfolyamnak az állatorvosi tanfolyamtól való különválasztására s egyben a katonai állatorvosok tanulmányainak a polgári hallgatókra nézve érvényben levő, szigorított feltételekhez szabott rendezésére, továbbá az állatorvosi tanulmányok idejének és rendjének úgy elméleti, mint gyakorlati irányban való módosítására. Javaslatait nyomós érvekkel támasztja alá. Kidomborítja, hogy az állatorvosi tudomány 1875 óta óriási lépésekkel haladt előre, minek folyományaképen az 1883-ban tartott brüsszeli nemzetközi állatorvosi kongresszus egyhangú határozattal az állatorvosi tanulmányok idejét legalább négy évre kiterjesztendőnek mondta ki. A tanulmányi rend dolgában időszerűnek tartotta, hogy * Hutyra F. dr.: Állatorvosi szakoktatásunk reformja. Veterinarius, 1890. 2—4. sz.