M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1936-1937
Első rész - Beszédek
77 az a gyakorlat fejlődött ki, hogy amely állam hasonló intézet felállítását tervbe vette, az kiszemelt tanító személyeit először Lyonba küldte. Ilyen módon dán, svéd, porosz, osztrák és svájci fiatalemberek, javára orvosok, sebészek és gyógyszerészek kerültek ki Bourgelathoz, akitől nemcsak az állatorvosi ismereteket, hanem a tanítás módját is óhajtották elsajátítani. Cigognini, a milánói orvosi fakultás igazgatója, aki az olasz állam részéről volt megbízva az állatorvosi iskola megszervezésével, szintén küldött két növendéket Lyonba és közölte Bourgelat-val, hogy mivel az állatorvosi foglalkozás az orvosival teljesen rokon, célszerű volna fiatal orvosokat erre a pályára küldeni, hogy annál sikeresebben boldogulhassanak. Bourgelat azonban ezt a tervet élénken ellenezte és inkább amellett foglalt állást, hogy olyan egyéneket kell megnyerni az új pályára, akik jártasak a vasalás mesterségében s akik nem vonják ki magukat a foglalkozáshoz tartozó különböző műveletek alól. Ezzel Bourgelat az új pályát a kovácsmesterség nívójára szorította, ami Franciaországban sokáig nyomta az állatorvostan fellendülését, míg más országokban, ahol kevésbbé tartották szem előtt a katonaság igényeit és nem helyeztek oly domináló súlyt a patkolástani ismeretekre, gyorsabban emelkedett a pályának társadalmi és tudományos helyzete. Egyébként már a kortársak is szemére vetették Bourgelatnak, hogy a lóbetegségek feltűnő előnybe helyezése mellett elhanyagolja a szarvasmarhák betegségeit, ami különösen éppen a külföldi érdeklődőknek tűnt fel, mert ezek a gazdaságilag fontosabb és járványos formában is gyakrabban jelentkező szarvasmarha-betegségek ellen kerestek tanácsot és orvoslást. Nagy Frigyes, aki saját intenciójából követelte az école vétérinairenek (maga is így nevezte) országában való felállítását, külön kikötötte, hogy annak egy „Hornvieh-Arzneischule“-nek kell lennie. Ez a meglevő intézményekkel ellentétben lett volna, mert utóbbiak elsősorban is a hadsereg részére nevelendő katonai szakemberek oktatására rendezkedtek be, sőt több helyen, mint például Bécsben is, egyenesen a hadügyminisztériumnak volt a tanintézet alárendelve. Az új pályára való jelentkezéshez eleinte különleges előképzettséget nem kívántak, de még így is idegenkedést tapasz-
