Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1965-1966
Disszertációk
DR. HAJNÓCZI GYULA egyetemi adjunktus A TÉRSZEMLÉLET FEJLŐDÉSE AZ ÓKOR ÉPÍTÉSZETÉBEN Műszaki kandidátusi értekezés. Megvédés időpontja: 1966. április 25. Eredeti terjedelme: 120 oldal. Az építészetnek, mint téralakító művészetnek a meghatározása újkeletű, még száz esztendőre sem tekint vissza. Az antik római művészet eredetiségének bizonyítása során nyert megállapítást, abban a formában, hogy a rómaiak hozták létre az első „valódi” interieur-tereket. Az építészeti tér azonban egyidős magával az építészettel, így az ókor architektúrája átértékelésre szorul. Megállapítást nyert, hogy napjaink építészetének és képzőművészetének egyik jellegzetes sajátsága a tér—idő egységben rejlik. Ennek a felismerésnek az átformálása és tudományos szempontként való alkalmazása lehetővé teszi, hogy az egész építészettörténetet a tér és idő megszabta tényezők egymásrahatásaként értelmezzük. A térszemlélet változásainak értékelése nélkül, a térszemlélet csak a világnézettel való kapcsolatában tárgyalható. A világnézetet kialakító térbeli (földrajzi, természeti és pszicho-fiziológiai) és időbeli (gazdasági-társadalmi, történeti és etnikai) tényezők, mint tudatformák felismerését az építészeti téralakításban az teszi lehetővé, hogy minden kort egymástól eltérő térformálási alaptendencia jellemez, amely az épületek rendeltetésétől, anyagától, szerkezetétől és konkrét formájától is független. A térformálási alaptendencia alapján: Az előázsiai építészetet a koncentrikusan elrendezett térkompozíciók jellemezték. Az egyiptomi építészet jellegzetes térkapcsolási módja a lineárisan sorba fejtett térsorozat volt. A görög építészetben az építészeti tömeg és az építészeti tér egymásbafonódása, áthatása jött létre. Végül a római építész a külső és a belső teret tudatosan szétválasztotta, nagyvonalú interieur-tereket alkotott, a külső tereket pedig az épülettömegnek rendelte alá. SZERÉMI LÁSZLÓ egyetemi adjunktus GÖRBETENGELYŰ RUDAKBÓL ÁLLÓ KERETSZERKEZETEK SZÁMÍTÁSA A RUGALMAS PONTOK MÓDSZERÉVEL Műszaki doktori értekezés. Megvédés időpontja: 1966. április 30. Eredeti terjedelme: 145 oldal, 47 ábra. A disszertáció olyan általános keretszámító elméletet ismertet, mely a legáltalánosabb keretszerkezettípusok (egyenes, tört- és görbetengelyű síkbeli, valamint síkgörbe, illetve térgörbe rudakat tartalmazó térbeli keretszerkezetek) erőjáték-meghatározására is alkalmas. A feladat megoldására szerző az ún. „rugalmas pontok módszerét” alkalmazza, illetve fejleszti tovább. Az eljárás előnye—főképpen a görbe, illetve törttengelyű rudakból álló keretszerkezetek szempontjából —, hogy az erőmódszer 133
