Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1964-1965

Dr. Hazay István rektor beszéde az egyetem tanévnyitó ünnepségén

sebben jön, mint ahogy és amennyit a meglevő tananyagból mint idejét múl - tat, el lehet hagyni.

Örvendünk a haladásnak, a tudomány gyors fejlődésének, hiszen megnyilvánulásai mindennapi életünket is szebbé teszik, kedvező hatásait élvezzük; ehhez a haladáshoz az oktatóknak és a hallgatóknak az oktatás, illetve a felkészülésvonatkozásában csatlakozniok kell. Ez pedig nagyobb energiát követel oktatótól, hallgatótól még akkor is, ha oktatási reformunkkal megkönnyíteni igyekeztünk is a feladatot.

A Művelődésügyi Minisztérium a tavalyi tanévre már jóváhagyta reform- tantervűnknek az első évfolyamra vonatkozó részét, és oktatásunkat az első évfolyamban már ennek megfelelően végeztük. Az új tanévben pedig már a második évfolyamon is a reformtanterv szerint tanítunk. A Művelődésügyi Minisztériumtól ugyanis a jóváhagyást most már a teljes tantervre megkaptuk.

Oktatóink elsőrendű feladata ezek szerint az, hogy ne csak az alaptárgyakból, hanem a szakmai alapozó tárgyakból, a szaktárgyakból és az általános tantárgyakból is elkészítsék a reformnak megfelelő korszerű jegyzeteket, illetve — amely tantárgyakból arra már megérett az előkészítés munkája — az új tankönyveket.

Két év előtti megnyitó beszédből idézem a következő két mondatot: ,,A technika és a tudomány azelőtt soha nem látott fejlődése, az oktatás társadalmi bázisának rendkívüli méretű kiszélesedése, a világot, a társadalmat építő emberek fokozott felelőssége hozta létre azt a helyzetet, amelyben az oktatás előtt nap mint nap felmerül a mit és hogyan kérdése. Világméretekben folyik ma a vita az oktatás és ezen belül különösen a műszaki felsőoktatás e kérdéseiben.”

A mit kérdésére a feleletet az oktatási reform programjai egyelőre összefoglalták, figyelemmel a közeljövő már látható követelményeire, természetesen megkövetelve az állandó figyelést a tudomány újabb hajtásai felé és módot adva az ezeknek megfelelő állandó korszerűsítésre is. Vita és mérlegelés alatt áll azonban még a hogyan kérdése, mert a tananyag elsajátítása könnyebbé válik a helyesebb, és nehezebbé a kevésbé helyes módszerrel. A kérdés kimunkálása fontos feladatunk. A vélemények több területen még eltérőek, és úgy látszik, a megoldást esetleg tantárgycsoportonként, sőt egyes esetekben tantárgyanként külön kell keresnünk. Félreértés azonban ne essék, korábbi módszereink is eredményesek voltak, mostani módszereink is megfelelően teszik lehetővé a műszaki tudás alapjainak elsajátítását, de a lehető legjobbat kötelességünk kitermelni, felhasználva a technika most már rendelkezésre álló új eszközeit is. Mindinkább nagyobb tudásmennyiséget kell átadnunk hallgatóinknak, és így nekik is mindinkább nagyobb tudásmennyiséget kell befogad- niok és feldolgozniok. A módszereket tehát mindenkor és folyamatosan finomítani kell. A módszernek talán alapvető szabálya: nem szabad a tananyag mennyiségében maximalistáknak lennünk; nem szabad arra törekednünk, hogy a műszaki tudományok egyetemünk profiljába tartozó ágazatai problémáinak összességét minden részletre kiterjedő mélységig tárgyaljuk. Inkább azt kell elérnünk, hogy az alapok igen gondos oktatása, a szaktárgyak igen jó megalapozása, valamint a szakterületek problémáinak felvetése, megoldásaik irányelveinek megvilágítása révén olyan mérnököket bocsássunk a népgazdaság számára, akik az itt nyert kiképzés alapján képesek a mérnök rendszeres munkáját kellő biztonsággal elvégezni, de képesek arra is, hogy az itt tanultak alap4