Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1962-1963
Dr. Kézdi Árpád rektorhelyettes beszéde az egyetem tanévnyitó ünnepségén
szerű alkotásokat hozzanak létre. Az a feladatunk itt az egyetemen, hogy ennek feltételeit, kereteit megteremtsük. Ehhez a munkához kérem — egyetemünk vezetősége nevében — valamennyi oktatónk segítségét, lelkes, lendületes munkáját. Kedves Elvtársak! Hallgatóinkhoz szeretnék most néhány szót szólni. Higgyék el, az egyetem teljes mértékben tisztában van azzal, hogy az ő feladatuk sem könnyű. Ök is érzik az átalakulás, a fejlődés nehézségeit, az oktatás változásának átmeneti hátrányait. Bízzanak benne, hogy az egyetem a javukat akarja, és igyekszik megadni mindazt, ami jó szakemberré válásukhoz szükséges. Féltő gonddal mérlegeljük a követelményeket, az oktatási módszereket, feladatokat. A mérnökké válás bonyolult folyamatában azonban az egyetem, az oktatók csak az egyik tényező. Reméljük, teljesen elmúlt már hallgatóink között az a múltban időnként fellelhető szemlélet, melyet talán legjobban az a hallgató jellemzett, aki kijelentette, hogy ,,. . . itt vagyok, tessék engem megtanítani!” Az oktatók és hallgatók nem aktív, illetve passzív képletek. Itt olyan kölcsönhatásról, közös célra irányuló munkáról van szó, amely csak együttes erőfeszítés esetén termi meg gyümölcsét. Az oktatókat is arra kérem, hogy pontosan körvonalazzák a követelményeket, mert sajnos többször kell tapasztalnunk, hogy ezek nem állnak tisztán hallgatóink előtt. Szakmánk, az építés és közlekedés, olyan távlatokat mutat ma minden ifjúnak, melyek szinte fantasztikus magasságokba visznek, lelkesedéssel töltenek el minden leendő mérnököt. A magyar táj öntözése, a komplex vízgazdálkodás megteremtése, a mezőgazdaság úthálózatának kiépítése, vasúti közlekedésünk korszerűsítése, energiaellátásunk döntő megjavítása, egészséges, korszerű városok és lakótelepek létrehozása, azok vízellátásának, közlekedésének megoldása, az építészi álmok művészi alkotás szintjén való korszerű megvalósítása mind mérnökeinkre, a jövő mérnökeire vár. Ma már nemcsak egyes emberek vezető, átfogó koncepcióját jellemzi az alkotás, ma már minden területen, egyformán alkotó módon kell tevékenykedni. Nem másodrangú, alárendelt szakma a miénk. Mi teremtjük meg az emberi élet keretét, mi tesszük kultúrálttá környezetünket, és építjük alkotásaink útján a társadalmat is. Hogy mindezt egy száraz számmal is alátámasszam, elég, ha megemlítem azt, hogy a népgazdasági beruházások 50%-a építési beruházást jelent. Az egyetemi éveknek az erre a nagyszerű munkára való felkészülés szép és az egyes ember életében felejthetetlen, fiatalos tűzben, lelkesedésben izzó idejének kell lenniök. A szakmai tanulmányok mellett az oktatók hatása, a közösség emberformáló ereje, a ma már rendszeres termelési gyakorlatok — ahol a dolgozó néppel jut a hallgató kapcsolatba — teremtik meg eszményképünket, a fiatal szocialista mérnök típusát. Sok munka, sok áldozat, sok tanulás ennek az ára; nem biztatom soha hallgatóinkat azzal, hogy könnyű lesz a munkájuk. S most külön szeretném még kiemelni az elméleti tanulmányok fontosságát. Ha elfogadjuk azt, hogy a ma tudománya a holnap technikája — már pedig minden nap újra meg újra meggyőz bennünket e folyamat lejátszódásáról —, akkor nagy erővel kell törekednünk az elméleti képzés fejlesztésére és az elméleti tudás elsajátítására. Ez feladatot jelent tehát oktatóknak és hallgatóknak egyaránt. 5
