Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956

Turányi István: A közlekedési üzemmérnökképzés első öt éve

nek gondolták magukat. A végleges határozat közzététele pedig a zömmel szolnoki adminisztratív gárdát demoralizálta, az elszivárgás, a személyzethullámzás káros méreteket öltött.

A politikai célkitűzést, ami végeredményben az intézmény Szolnokra helyezését annak idején kiváltotta, sajnos, nem tudták valóra váltani. A város, mely az egyetem odatelepítésétől fejlődést, új, imponáló építkezéseket várt az egyetem és a dolgozók elhelyezésének súlyos gondját kapta, s emiatt nem mutatkozik annak számottevő jele, hogy különösképpen nehezményezné az egyetem elvitelét.

Az ismertetett hányatott sors csak nehezítette, de végeredményben nem akadályozta meg azt, hogy az egyetem döntő feladatát: újtípusú mérnökök nevelését és a közlekedéstudomány fejlesztését végre ne hajtsa. Nem mutatkozik semmi olyan jel, mely a színvonal vagy fegyelem, politikai vagy szakmai oktatás terén hátrányosabb helyzetben levőnek mutatná hallgatóinkat, amiről az első ízben kibocsátásra került végzős hallgatóink jó munkája, szép eredményei tanúskodnak elsősorban. Minden remény megvan arra, hogy a nálunk végzett mérnökök meg fognak felelni a velük szemben megnyilvánuló várakozásnak.

Az elmúlt öt esztendő története — mint látjuk — magán viseli az új intézmények megalakulásának minden jellegzetességét, a helység, a káder, a demonstrációs és egyéb eszközök megszerzésének nehézségeit, de a helytelen telepítés ellenére is ma egy minden fejlődést kizáró szűkös elhelyezésű, de a közlekedés más intézményeihez képest káder és egyéb területen is aránylag jól ellátott intézményről beszélhetünk, mely eddig a rárótt feladatokat teljesíteni tudta.

A múlt felvázolása után okvetlenül szólni kell a jövő legdöntőbb feladatairól is. Az ismertetett célkitűzések továbbfejlesztése, minden vonalon megnyilvánuló feladatunk; a nevelő intézmények elé általában kitűzött feladatok ránk is vonatkoznak, ezeknek sajátos módon való végrehajtása nem maradhat el. Nem vitás azonban, hogy döntő feladatunk a közlekedést olyan műszakilag és gazdaságilag a legmagasabb szinten képzett mérnökökkel ellátni, akik a műszaki fejlesztés gyors ütemével lépést tudnak tartani, egyáltalán lehetővé teszik a műszaki fejlesztés leggyorsabb ütemét, mert hiszen a legfejlettebb technika is holt, ha nincsenek megfelelő öntudatú és szakképzettségű emberek, akik azt alkalmazni tudják.

E döntő feladat megoldásához azonban okvetlenül szükség van a közlekedés területén működő valamennyi dolgozó, elsősorban azonban a vezetők legmesszebbmenő támogatására. Nem arról van szó, hogy eddig nem kapott volna karunk sok támogatást, de ki merné azt állítani, hogy már a végére értünk a lehetőségeknek. A nyújtandó támogatásnak még hozzá nem is elsősorban dologi téren, hanem erkölcsi síkon kell fokozott mérvűnek lenni. E téren van még igen sok olyan lehetőség, melyet az elmúlt öt év alatt nem használtunk ki eléggé. Vajon ki becsülje meg elsősorban, ki értékelje nagyra, ki akarja felemelni mindenki előtt a közlekedési felsőoktatási intézményt, ha nem a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és annak szervei. Ha karunk megérte azt a megbecsülést, hogy egy nagymúltú felsőoktatási intézmény egyenrangú karaként szerepelhet, akkor a minden téren való erkölcsi elismerést a szaktárca sem tagadhatja meg a döntő módon mégis csak az ő érdekeit szolgáló intézménytől. A legmesz45