Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956

Borsos József: A város- és községgazdálkodási mérnöki oktatás megszervezése

hatékonyabban a városok és községek igazgatása, fejlesztése és gazdálko­dása területén. Feladata ezenkívül, hogy rámutasson az egyes városgaz­dálkodási ágazatok műszaki és gazdasági összefüggéseire, és ezeket az összefüggéseket elemezze. Azt a szemléletet igyekszik a hallgatókban kialakítani, hogy minden település, bár önmagában zárt organizmus, mégis a szomszédos települé­sekkel, a gazdasági tájegységekkel szoros kapcsolatban van, és így az egész népgazdaságnak is szerves részét képezi. Rámutat végül arra, hogy a város és községgazdálkodás minden ága­zata egymással, de a népgazdaság többi ágaival is állandó kölcsönhatásban működik és fejlődik. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a városgazdaságtan csaknem minden műszaki szaktárggyal kapcsolatban áll. Gazdasági alapjaiban pedig a politikai gazdaságtanra épül fel. Legszorosabb az összefüggése a »Sta­tisztika«, »Tervgazdasági és igazgatási ismeretek« és »Településtervezés« című tantárgyakkal. Az előadások anyaga 4 főrészre oszlik: (2. ábra). I. Bevezetés a településgazdálkodásba 1. Bevezető. 2. A településgazdaság történelmi fejlődése. 3. A településgazdálkodás alapkérdései: A településgazdaság helye a tudományban. A településgazdaság helye a népgazdaságban. A gazdasági törvények a településgazdaságban. A településgazdálkodás jellemző sajátosságai. A gazdasági tervezés módszertana. Gazdasági tényezők a településtervezésben. 4. A települések pénzgazdálkodása, költségvetés. 5. Kommunális intézmények és vállalatok gazdálkodása. II. A településgazdálkodás szakágazatai 1. A városi és községi területekkel való gazdálkodás. 2. Közhasználatú zöldterületek gazdálkodása. 3. Lakás- és épületgazdálkodás. 4. Települések energiaellátása és energiagazdálkodása: V illamosenergia. Gázenergia. Távfűtés és melegvíz szolgáltatás. 5. Helyi vízgazdálkodás. Védekezés vizek kártevése ellen, lakott területeken. Települések vízellátásának gazdálkodása. Települések csatornázásának gazdálkodása. 6. Településegészségügyi gazdálkodás. Köztisztasági szolgálat és szemétkezelés. Nyilvános illemhelyek. Fürdők. Temetkezés. 31

Next

/
Thumbnails
Contents