Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Turányi István: A közlekedési kapacitáselmélet alapfogalmai
teljesítő képesség mérőszáma csak olyan mennyiség lehet, mely a fenti definíció feltételeit kielégíti. E szempontból az időalappal a helyhez kötött berendezéseknél rendszerint nincs probléma, mert a közlekedési üzem szakaszosságára tekintettel, mint már láttuk, a hasznos időalap helyett általában eleve a naptári időalappal számolunk, ami az e téren fennálló minden tartalék nyílttá tételét jelenti. A vontatott és vontató jármű kapacitás terén, már a berendezések jellegénél fogva is, elvi síkon teljes mértékben átvehetjük a telepített iparban kidolgozott összefüggéseket és módszereket. A kihasználhatóság meghatározásánál természetesen a konkrét közlekedési üzemi viszonyokból kell kiindulni. A legpontosabban figyelembe kell vennünk a két definíció diktálta követelményeket a kapacitásnormák és a kihasználás időmutatóinak megállapításánál. Élesen különbséget kell tennünk az általánosítható élenjáró, a haladó átlag, a tervszerinti és a tényleges értékek között. Lehetséges, hogy fejlődésünk mai technikai és szervezési színvonalán a fenti értékek lényegesen eltérnek egymástól, de mindenesetre olyan számértékeket kapunk, melyek a szilárd viszonyítási bázist, a tényleges helyzetet, a fennálló lehetőségeket fogják tükrözni, ami önmagában is sokat jelent. Csak így kapjuk meg számszerűsítve, hogy mi is a helyzet a maximális lehetőség és a tényleges kihasználás tekintetében. így nyílik meg az út annak tisztázására, hogy a megállapított globális meddő időből mennyi az, amit ez idő szerint még nem akartunk, és melyek azok, amiket nem tudtunk (szoros értelemben vett veszteség idők) kiküszöbölni. Nyilván a közlekedés területén is elsősorban az utóbbiakból termelésbe vonható részt (megtakarítások) kell tisztázni. Csakis, ha az így feltárt nyílt tartalékokat és azok mibenlétét minőségileg és mennyiségileg tisztáztuk, kezdhetünk hozzá olyan intézkedések foganatosításához, melyek az ez idő szerint még mutatkozó veszteségek, szűk keresztmetszetek vagy elégtelen kapacitások kiküszöbölésére, a rendelkezésre álló erők ily irányú mozgósítására alkalmasak és célszerűek. A kapacitásnormák és időmutatók terén egyértelműséget teremtve, állást kell foglalnunk az átbocsátó képesség kifejezés tartalmát illetően. Ha némi módosítással megtartjuk eddigi meghatározási módját, s az eddig így kapott értékét, akkor tudatosítanunk kell, hogy nem a termelési kapacitás értékéről van szó, s így az átbocsátó képesség nálunk is, mint az ipar területén, a kihasználás fogalomkörébe tartozik. Ha pedig ragaszkodunk hozzá, hogy az átbocsátó képesség fogalmilag termelési kapacitás, akkor tudatában kell lenni annak, hogy az eddig e néven meghatározott számértékeink, mérőszámaink nem felelnek meg a termelési kapacitás mérésére, tehát e fogalom mérőszámai ez idő szerint gyakorlatilag ismeretlenek. Azt hiszem, gyakorlati meggondolások alapján helyesebb lesz az előbbi utat választani, s tudomásul venni, hogy mi eddig kihasználási értékeket számítottunk, nem pedig kapacitást. Nem érdektelen talán itt megemlíteni, hogy az ipar területén az átbocsátó képesség szó kiküszöbölését tartják célszerűnek, s helyette ma már, különösen tudományos munkákban szinte kizárólag a kihasználhatóság vagy kihasználható termelési kapacitás kifejezést alkalmazzák. Ha ebben a kérdésben állást foglaltunk, az alapfogalmak tekintetében egyértelmű elvi alapra kerülünk, s önmagától eldől az a kérdés, hogy az 192
