Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Major Máté: Tíz esztendő magyar építészete
építészet szellemi funkcióival, az épületalkotásokban kifejeződő valósággal, az adott társadalom mondanivalóival. Ez a dialektikus egység — melyen belül, természetesen, érvényesül bizonyos hierarchiája az egyes ösz- szefüggéstényezőknek — azonnal megbomlik, éles ellentmondásokba gör- csösödik, ha az igénylő társadalom és az igényt kielégítő építész — amint saját építészetünk tíz évének példáin láttuk — egyik vagy másik tényezőről vagy a tényezők egy részéről megfeledkezik, ha valamelyik tényezőt túlértékeli, egyoldalúan kiemeli, sőt kizárólagossá teszi. Így jönnek létre a formalizmus súlyos ellentmondásokkal terhes jelenségei: a konstruktívizmus, a funkcionalizmus vagy éppen az archaizálás, az eklektizálás, a külsőlegességek : a fölösleges díszítések, a fölösleges térfogatok stb. formalizmusa. Márpedig minden formalizmus megcsúfolása az igazi, az időtálló építészetnek, és ilyen vagy olyan vonatkozásban túl drágának bizonyul a társadalom számára. Mennyire világosnak, érthetőnek és elfogadhatónak látszik mindez! De — a gyakorlat jelenségei, tényei alapján — úgy látszik, mégsem egészen világos, mégsem egészen érthető, elfogadása pedig nemcsak a szakmai, hanem a politikai-ideológiai hozzáállás kérdése is. Ennek következménye, hogy két veszély körvonalai bontakoznak ki máris a szakma véleménybeli és gyakorlati megnyilvánulásaiban, és mindkettőnek eredetét propagálói, gyakorlati megvalósítói az idézett szovjet megállapításokhoz kötik. Az egyik veszély — talán a nagyobb —, mely a gazdaságosság nagyfontosságú tényezőjének egyoldalú kiemelésével — valójában a takarékosság helytelen, szűklátókörű értelmezésével — könnyen az építészet mindkét funkció vonatkozásában való elszegényítéséhez, elsivárításához vezethet. Az építészet művészi formálásának alapvető eszközei valóban az anyagok textúrája, színe, a szerkezetek alapformái, a tektonika elemei, ez azonban nem lehet ürügy arra, hogy a formálás — ezekkel legszorosabb kapcsolatban lévő — gazdagító, finomító eszközeit akárcsak időlegesen is elspóroljuk az architektúrából. A másik veszély — s ez sem lekicsinylendő — a tervezésben mindenütt tapasztalható visszakanyarodás a nyugati építészethez, éspedig annak szinte teljesen formalista felfogásával. A visszakanyarodók Moszkvára, Hruscsovra, a határozat idézett mondataira hivatkoznak, de azokat — akarva-akaratlan — helytelenül értelmezik. A szovjet párt- és kormányhatározatnak a »külföldi építészeidre mutatása nem utánzásra, nem formális követésre biztat! Mi az, ami a »külföldi«, a nyugati építészetben vitathatatlanul haladó, tehát átvehető és követhető? Mindenekelőtt átvehető és követhető az építészet új technikájában — új anyagaiban, szerkezeteiben, fejlett gyártási és kivitelezési módjaiban — jelentkező haladás. De nyilván mindazok a nyugati építészetben realizált és sokoldalúan kifejlesztett, az építészet tudományos megalapozását és előbbrevitelét jelentő gondolatok is tanulmányozhatók és felhasználhatok, melyek — például — az anyagi funkciók sokrétű megoldásában mutatkozó gazdagságot, ötletességet eredményezték és eredményezik. 183
