Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956

Károlyi Zsigmond: Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem és a magyar mérnök- és építészmérnökképzés története

A magyar nép élniakarásának és életerejének nagyszerű bizonyítéka, hogy a háború pusztító viharának elvonulása után azonnal megindult az újjáépítés. Népünk — mint történelme során annyiszor — a felette tusa- kodó, s számára teljesen idegen erők megsemmisülésével azonnal megkezdte megmaradt értékeinek számbavételét, a maga békés életének berendezését. Néhány száz méterre a Műegyetemtől — a Vár körül — még folytak a harcok, amikor a Műegyetem oktatói, dolgozói és hallgatói már megkezdték — a munkásság önkéntes segítségével — a romok és hullák eltakarítását a Műegyetem csatatérré vált területéről, a gépágyúállásnak és lőszerraktárnak használt tantermekből és laboratóriumokból. Bár a pusztulás a Műegyetemen is óriási méretű volt — a hivatalos becslés 20%-os épületkárt és 60%-os felszerelési kárt állapított meg — az oktatás már néhány héttel a fegyverek elcsendesedése után — 1945. márc. 1-én — megkezdődött.

Az ifjúság pedig minden addigi létszámot messze meghaladó tömegekben tódult a Műszaki Egyetemre, hogy a műszaki ismereteket elsajátítva részt vehessen az ország újjáépítésében: több mint 1600 hallgató iratkozott be az építész karra és ugyanannyi az általános mérnöki karra is. Ezek a létszámok a háború előtti létszám 5—10-szeresét jelentették, hiszen a mérnökhallgatók száma az 1935—1940-es években 270—480 között, az építészhallgatóké pedig 140—200 között ingadozott.

A tanítás megindítását elsősorban az tette lehetővé, hogy az egész társadalom megmozdult a műszaki tudományok fellegvárának helyreállítása érdekében. A népfront bizottságok »Az ország építi a Műegyetemet — a Műegyetem építi az országot« jelszóval hatalmas akciót indítottak, melynek során a különböző társadalmi szervezetek, üzemek, iskolák (a Műegyetemre készülő kis középiskolás diákok!) adományok gyűjtésével, felszereléssel és munkával siettek a Műegyetem segítségére. Különösen emlékezetesek maradnak a »munkások a tudományért« akció eredményei. Nagyrészt ennek — különösen a munkásság áldozatkészségének — volt köszönhető, hogy a felszabadulást követő tanévben már rendezett viszonyok között, fűtött tantermekben, a rendbehozott felszereléssel indulhatott meg a jövendő magyar műszaki értelmiség oktatása.

A hároméves terv idején a Műegyetem támogatása már nem szorítkozhatott csupán az újjáépítésre és helyreállításra. A tervgazdálkodás — hazánk önálló gazdasági életének tervszerű kiépítése — új követelményeket állított műszaki felsőoktatásunk elé is: korszerűsíteni kellett mérnökképzésünket, hogy mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt biztosítani tudja a megindult nagyarányú építőmunka műszaki káderszükségletét. Az a mérnökképzés, mely a két háború közötti iparunk igényeit elégítette ki, nem volt többé alkalmas az új feladatok megoldására.

*

Bár a Műegyetem fejlesztésére vonatkozó törekvések során a technika fejlődésének s az egyes szaktárgyak differenciálódásának hatására az idők folyamán ismételten felmerült az oktatás szakosításának kérdése is, a mi sajátos viszonyaink megakadályozták azt, hogy e téren is követhessük a fejlettebb technikájú s nagyobb nyugati országok példáját. A munkaalkal13