Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1989-1990
1990. május 7. (1246-1336) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Hallgatói célú egyetemi, kari alapítványok áttekintése, tapasztalatok - 2. Tájékoztató a BME nemzetközi kapcsolatairól - 3. Egyetemünk lehetőségei a nyugat-európai felsőoktatás nemzetköziesítési folyamatában - 4. Koncepciótervezet a BME szellemi és technikai kapacitásának, ingatlanainak hasznosításában - 5. A Jogi Csoport szervezete
»nény kifejtése — a társzerzeLL cikkre való korrekt hivatkozással — egy l.ingküpingi értekezés egyik fejezetében. 8. Valamennyi ilyen fajta, átfogó program színesen kitölthető további kereteket nyújt: kezdeményezzünk, legyenek Jó ajánlataink, invesztáljunk konkrét munkát,szakér telmet. Eddigi tapasztalatainkból is látható: legfeljebb annyit várhatunk ezektől a fontos programoktól, mint amennyit mi magunk megragadunk. A lehetőség nem kevés ! 9. Mindezek miatt Ítéljük fontosnak az előttünk levő írást, és javasoljuk, hogy az ebben feltárt lehetőségekkel a karok munkájuk közben céltudatosan foglalkozzanak. A bizottság hét választott tagjából öten tudtunk véleményt nyilvánítani ezugyben. Ez utóbbiak egyhangú egyetértésével terjesztem elő a fenti észrevételeket. Csibi Sándor a bg. elnöke