Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1988-1989
1989. június 12. (1324-1554) - 1. A nemzetközi kapcsolataink helyzete - 2. A tudományos továbbképzés, a posztgraduális képzés helyzete - 3. A társadalomtudományi tárgyak oktatásának új rendje 1989. szeptembertől - 4. Az idegennyelv oktatás koncepciója és feladatai - 5. Felvételi szabályzat - 6. Javaslat vezetői megbízásokra - 7. Javaslat a BME Emlékérem adományozására - 8. A Jövő Mérnöke feladatai, helye az egyetemi közéletben - 9. Javaslat a speciális kiegészítő képzés oktatási célkitűzésére és tantervére - 10. Javaslat tiszteletbeli doktorrá avatásra
rendszer számára zavaró tényezőt jelentenek az egyetemek, ahol együtt van és egymással kölcsönhatásban erősíti egymást a fiatalos lendület és az érett tapasztalat, az új igazságok iránti vonzódás és a fejlett kritikai érzék. A bécsi és a pesti egyetem 1848-ban, a kazányi egyetem, ahova 1887-ben egy Uljanov Vladimír nevű ifjú iratkozott be,— elegendő példa erre. Részletesebben szólva, az országunk és a fejlett országok egyetemei közötti alapvető különbséget a szocialista társadalom eddigi fejlődésére jellemző utasításos rendszer hozta létre. Míg a fejlett országok egyetemei általában maguk alakítják ki profiljukat,és így a különböző társadalmi és egyéni igények kielégítésére képes változatos struktúrával rendelkeznek, a mi egyetemeinkre jellemző centralizáció miatt a képzés mindmáig homogén, ami — különösen a nehéz gazdasági viszonyok között — szürke középszerűséget eredményez. Ebben a vonatkozásban a mai magyar egyetemek a felszabadulás előtti egyetemeknél rosszabb helyzetben vannak, habár a két világháború között sem tartozott a magyar egyetemi rendszer Európa élvonalához. Ezt akkor elsősorban a merev német oktatási rendszerhez való igazodás okozta. Mégis meg kell állapitanunk, hogy az a korszak minőségi vonatkozásban többet tett az egyetemek fejlesztéséért (pl. a szegedi és debreceni egyetem kialakításával és fejlesztésével), mig a felszabadulás utáni időszakra elsősorban a mennyiségi fejlesztés volt jellemző. Hazai egyetemeink a kutatómunka vonatkozásában is hátrányban vannak a fejlett országok egyetemeivel szemben. Míg ott az alapkutatás főként az egyetemeken folyik, mig ott az önálló kutatóintézetek alkalmazott és fejlesztési kutatásokkal foglalkoznak, addig hazánkban az akadémiai kutatóintézetek hálózatának kialakításával az alapkutatások jelentős része is az egyetemektől független, vagy azokkal csak laza kapcsolatot tartó intézmények kezébe került. Ez mind a szellemi, mind az anyagi kapacitás olyan megosztását eredményezte, melyből némi hasznot legfeljebb az akadémiai intézetek húztak; az egyetemek arra kényszerültek, hogy a jövő szakembereinek oktatását korszerűtlen körülmények között végezzék. Az egyetemek oktatói karának optimális kialakítását nemcsak az oktatás és kutatás szétválása nehezítette, hanem a háborút követő időszak szélsőséges, tendenciózus és merev káderpolitikájából származó kontraszelekció is. Ennek negatív hatása máig meghatározó: tudjuk, hogy a kontraszelekció újratermeli önmagát, s a neki áldozatul esett intézményekből vétkeseket formál. Az oktatói karok jelenleg is vegyes színvonala bizonyos mértékig 11
