Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1988-1989
1989. június 12. (1324-1554) - 1. A nemzetközi kapcsolataink helyzete - 2. A tudományos továbbképzés, a posztgraduális képzés helyzete - 3. A társadalomtudományi tárgyak oktatásának új rendje 1989. szeptembertől - 4. Az idegennyelv oktatás koncepciója és feladatai - 5. Felvételi szabályzat - 6. Javaslat vezetői megbízásokra - 7. Javaslat a BME Emlékérem adományozására - 8. A Jövő Mérnöke feladatai, helye az egyetemi közéletben - 9. Javaslat a speciális kiegészítő képzés oktatási célkitűzésére és tantervére - 10. Javaslat tiszteletbeli doktorrá avatásra
még érthetővé teszi azt a semmiképpen sem helyeselhető tényt, hogy a tudományos minősítés az egyetemektől függetlenül, az Akadémia keretében folyik. A legmagasabban kvalifikált értelmiség nevelésének feladatát amely a világon mindenütt az erre leginkább alkalmas egyetemeken történik — kivették az egyetemek kezéből, azokat így másodrendű szerepre kárhoztatva. Mindezen korlátok ellenére azokon az egyetemeken, illetve azokon a karokon vagy tanszékeken, ahová az előbb említett szubjektív káderpolitika ellenére kiváló szakemberek kerültek, az egyetemi oktatás és kutatás színvonala az európai középmezőnynek megfelelően alakult, sőt egyes kivételes helyeken az élvonalat is elérte. A színvonal tartását azonban az értelmiségi munka anyagi és erkölcsi elismerésének hiánya lassanként lehetetlenné teszi. Ezzel is magyarázható, hogy a magyar diplomák értéke nemzetközi összehasonlításban az 1960-as évek közepe óta csökkent. Az egyetemi oktatás, különösen a műszaki, természettudományos és orvosi szakokon pénz- és anyagigényes. A technika fejlődésével ez az igény állandóan nő. Míg a 60-as években az akkor is szűkös ellátás az alapvető funkciókat még biztosította, az azóta növekvő anyagigényes (drágább műszerek, számítástechnika, a szakirodalom burjánzása) és a reálértékben folyamatosan csökkenő anyagi ellátás mellett kialakult áthidalhatatlan szakadék törvényszerűen a felsőoktatás színvonalának csökkenéséhez vezetett. Ez a folyamat mára országos viszonylatban katasztrofálisnak nevezhető elmaradást eredményezett. Nem tekinthető szerencsésnek az sem, hogy oktatóknak, esetenként az egyetemeknek is alapfeladatuktól függetlenül, vagy azzal esetleg ellentétes tevékenységgel kell a főfeladatok megoldásához szükséges pénzt megkeresniük. Így kerültek be az alkalmazott ipari kutatások és különböző rutin szolgáltatások is az „alapfeladatok közé, részben vagy egészben kiszorítva hosszú távon az oktatást is segítő alapkutatást. Nem segítették az oktatási színvonal emelését a szigorú felvételi keretszámok és a felvételi vizsgák kiszűrhetetlen szubjektivitása sem. A felvételi rendszer nem oldotta meg a társadalom igényének kielégítését sem mennyiségi, sem minőségi szempontból, ugyanakkor társadalmi feszültségek és korrupció forrásává vált. A felsőoktatás itt vázolt nehéz helyzetén csak úgy léphetünk túl, ha a kormányzat — vállalva az ezzel járó felelősséget — határozott intézkedéseket hoz az évtizedes lemaradás következményeinek felszámolására. 11
