Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1983-1984

1983. október 10. (79-156) - 1. A Művelődési Minisztériumnak a felsőoktatás fejlesztéséről készített javaslata

A javaslat tükrözi azt a véleményt, hogy a hazai értelmiségnek az ország fejlesztésében fontos szerepe van. Javasoljuk annak kiemelését: ahhoz, hogy az értelmiség ennek a szerepének meg­feleljen, az értelmiség száméra a jelenleginél lényegesen nagyobb társadalmi megbecsülés szükséges. A társadalmi meg­becsülés nem megfelelő volta nemcsak a műszaki értelmiség többnyire alacsony jövedelmében mutatkozik meg, hanem abban is, hogy sokszor nem kap képzettségének megfelelő munkát. A Politikai Bizottság felsőoktatással kapcsolatos határoza­tainak megjelenése után a Budapesti Műszaki Egyetemen is meg­kezdődött a fejlesztéssel kapcsolatos elképzelések összefog­lalása. A széleskörű közvélemény figyelembevétele alapján ki­alakított Egyetemfejlesztési koncepció társadalmi vitája jelenleg folyik, örvendetesnek tartjuk, hogy a minisztériumi és a saját elképzeléseink - több alapvető kérdésben - össz­hangban vannak. A két anyag összevetése is indokolja azonban a "Javaslat" előszavában igért szakági fejlesztési koncepciók elkészítését.Ennek összeállításában készséggel veszünk részt. Véleményünkben - a kapott feladatnak megfelelően és az idő rövidsége miatt is - elsősorban a kritikai megjegyzéseket foglaljuk össze. Észrevételek az I. fejezethe z: A felsőoktatás funkcióit meghatározó fejezetből hiányoljuk annak a - későbbi fejezetekben ugyan megjelenő - igen fontos megállapításnak előrebocsájtását, hogy a felsőoktatás nem homogén oktatási terüle t. A későbbi /II. és X./ fejezetek emiitik, hogy a felsőoktatás különböző szintekre bomlik, sőt az anyag céloz arra is, hogy e terület esetleg kibővül, de legalább is szoros kapcsolatba lép más rövidebb képzési idejű /fél-felsőoktatási/ formákkal. Ugy véljük, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents