Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971

1971. június 7. (1637-1839) - Az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. Beszámoló a Párt tudománypolitikai irányelveinek egyetemi végrehajtása érdekében tett intézkedésekről - 2. A világnézeti oktatás helyzete és korszerűsítésével kapcsolatos feladatok

- 15 ­nizmusát. Szervezósi intézkedésként az egyetemen és a karokon belül meg kell teremteni a kutatások jobb "menedzselésének" lehetőségét. A kutatás szervezeti egységein belül tervezett változások között szerepel az intézetesités. Síinek megvalósítása azonban csak meglévő adottságaink fi­gyelembevételével fokozatosan történhet. A feladat megoldásához már most hozzáfogtunk: a jövő évben az egyetem számos tanszékének összevonásával néhány in­tézetet kívánunk létrehozni, melyek szervezésének alapja az összefüggő oktatási- és tudományterület lesz. Az intézetesités hatása nemcsak a tudományos, hanem oktatási-nevelési területen is előnyöket je­lent. 3.12 Kutatói ellátottság javítása 3.121 A hallgatók fokozottabb bevonása a kutatómunkába A kutatói kapacitás növelésének egyik, eddig nem kel­lőképpen igénybevett forrása a hallgatók érdeklődése a tudományos kutatási feladatok iránt. A tudományos diákköri munkán kivül a hallgatók megfelelő keretek között, az oktatószemélyzet irányításával bevonhatók az ipari megbizásos munkákba. Ez a módszer a kutatási kapacitás növelésén felül a hallgatók önállóságának fokozásával az oktatás minőségét ás hatásfokát is ja­vítja. A tudományos igényű, belső kutatasi programhoz kapcso­lódó, vagy külső szervektől érkező témák diplomamunka­ként való kiadását is szorgalmazni kell. Több tanszék már eddig is hasznos tapasztalatokat szerzett a diplo­mamunkáknak a tanszéki tudományos tematikába való szo­ros beillesztése és felhasználása terén. A tanszéki munka megítélésekor a diákköri irányítást és az e téren elért eredményeket a jövőben jobban fi­gyelembe fogjuk venni.

Next

/
Thumbnails
Contents