Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971
1971. június 7. (1637-1839) - Az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. Beszámoló a Párt tudománypolitikai irányelveinek egyetemi végrehajtása érdekében tett intézkedésekről - 2. A világnézeti oktatás helyzete és korszerűsítésével kapcsolatos feladatok
16 Ahhoz azonban, hogy a hallgatóknak a kutatás lehetőségét biztosítsuk, elegendő számú, jól felszerelt munkahelyet kell nyujtanunk, ami nagymértékben összefügg a II. fejezetben tárgyalt feladatokkal. 3.122 A doktoranduszok és aspiránsok fokozottabb bevonása a kutatómunkába Sok külföldi egyetemen a kutatókapacitás mennyiségileg jelentős részét a doktoranduszok alkotják. Az 1/1970.MTA-S számú utasitás értelmében várhatóan több aspiráns kerül hozzánk képzésre. Ezt a lehetőséget olyképen kivánjuk kihasználni, hogy munkájukat az eddigieknél nagyobb mértékben fogjuk a tanszékeken folyó komplex kutatómunka részévé tenni. A nálunk doktoráló külső jelöltek munkájukkal komoly szellemi kapacitásbővítést jelenthetnek. Ugyanez érvényes egyes területeken a szakmérnökképzésnek a jelenlegihez képest tartalmilag és formailag megváltozott módozatai esetén is. Nyomatékosan hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az aspiránsok, doktoranduszok kiképzéséhez a megfelelő berendezéseken-kivül fokozott költségvetési támogatásra is szükség van. 3.123 Nyugdijas szakemberek bevonása Az egyetemi kutatókapacitás növelésére hasznos lenne, ha a nyugdíjban lévő, de alkotói tevékenységükben még teljes-értékű volt egyetemi oktatók, kutatók, ipari szakemberek a ma érvényes havi 500.- Ft-os kereseti lehetőségek bővítésével, a jelenlegi hosszadalmas és ritkán célravezető egyéni engedélyezési eljárás nélkül is bevonhatók lennének az egyetemi kutatómunkába. A segéderő-ellátottság terén némi segitséget nyújt, ha az 1970. évi rendezéshez hasonlóan,a kutatásba bevonható nyugdijas technikai segédszemélyzet részére sikerül elérni az évi 12.000.- Ft-os keresetmaxlmum engedélyezését.