Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1968. november 25. (35-61.) - 1. Egyetemi tanári és docensi pályázatok kiírása - 2. Az egyetemek szervezeti, tanulmányi, vizsga-és fegyelmi szabályzata - 3. Egyetemi tanári és docensi pályázatok kiírása (1. napirend folytatása) - 4. Az 1970. évi tudományos ülésszak témája - 5. A külföldi hivatalos szervekkel való érintkezés szabályai

nagyon nagy vivmány, ha ezeket a dékán nevezi ki, Javasolom, hogy ál­talánosabb fogalmazást próbáljunk találni. Rátérhetünk a második észrevételre a tervezet szerint. Az egyetem veze­tője a rektor, a kar vezetője a dékán. Ez az egyszemélyi felelősséget nem eléggé hangsúlyozza ki. Javasolom, hogy itt szó szerint szerepeljen: egyszemélyi felelős vezetője az egyetemnek, a karnak. A másik kérdés ami ezzel kapcsolatos, hogy nem lenne célszerű azt kimondani, hogy a dékán nemcsak a kari oktatóknak a vezetője, hanem a karlhallgatóinak is, A dékán a karon oktató előadók, tudományos munkatársak és hallgatók elöl­járója, Ezt nagyon fontosnak tartom, Dr, Polinszky Károly miniszterhelyettes: Valóban a hallgatóság kiemelése és ilyen értelemben a gúlának a felállí­tása nem egész pontos, A aékán valóban az egész egység irányitója ás ezt szépen ki lehet fejezni. Az egyszemélyi felelős vezetés az egyete­mek vezetésében olyan fázis, hogy egy konkrét vezetési fprmát kell meg­valósítani. Ha mi hangsúlyoznánk, hogy a kar vezetője egyszemélyben a dékán, az egyetem vezetője a rektor, akkor tulajdonképpen nem tettünk semmit. Az egyetemek vezetésében, a testületi vezetésben nem valósítot­tunk meg semmit. Az egyetem rendelkezni fog lényegesen nagyobb joggal, mint eddig, csak a kombinációs vezetés jöhet szóba. A kihangsúlyozott egyszemélyi vezetés mellett a testületi vezetés, a döntési jogkör az egyszemélyi felelős vezetés mellett lép előre. Kérem, hogy ezt nézzük meg közelebbről. Azok a leadott jogkörök, amelyek mind tantervi, ta­nulmányi, tudományos ós egyéb kérdésekben, nem kivánják a jövőben a MM megerősítést, itt az egyetemi döntés lép előbbre és ezeknek a tár­sadalmi biztosítékát kívánjuk ezzel előbbre vinni t mert az egyetemek heterogénitása miatt nem tudjuk elképzelni az egyszemélyi döntés jogos­ságát , Elnök: A dékánoktól számos észrevételt kaptam. Dr. Halász Ottó dekán: Ezt csak a 3* ponttal együtt lehet megvitatni. Magában a működési sza­bályzatban van egy döntési jogköre a dékánnak. Ezzel azonban meg is kötik a dékán kezét. Dr. Polinszky Károly miniszterhelyettes: A vétojogról szeretnék beszélni. A MM vétőjoga érvényesülhet 15 napon bélül. Kimondottan a vétójogot nem fogja kimondani az uj szabályzat, A vétójog egyértelműen államjogi fogalom, A vétójog kimondottan tör­vénysértő dolgok ellen van, A tanács dönt abban, hogy hogyan foglal ebben a kérdésben állást, A szöveget ugy kell módosítani, hogy: nem kell tételes jóváhagyás, hanem vétójog, Dr. Halász Ottó deká n: Ilyen szeng>ontból elesett a kifogások egy része. Valóban előrelépés ez, de akkor alaposan meg kell nézni azt a testületet, amelyet a vezető mellé rendelünk. Nem lehet kirekeszteni ebből a tanszékvezetőket, A választók önmagukat képviselik ebben a testületben. Ha van egy tanácsadó testület, akkor ez egy elsőrendű szempont. Célszerű, ha ebben azok vannak képviselve, akik ismerik ezeket a dolgokat.

Next

/
Thumbnails
Contents