Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1968-1969
1968. november 25. (35-61.) - 1. Egyetemi tanári és docensi pályázatok kiírása - 2. Az egyetemek szervezeti, tanulmányi, vizsga-és fegyelmi szabályzata - 3. Egyetemi tanári és docensi pályázatok kiírása (1. napirend folytatása) - 4. Az 1970. évi tudományos ülésszak témája - 5. A külföldi hivatalos szervekkel való érintkezés szabályai
- 3 A tervezet 11. pontjában megemlítettük, hogy a karok részéről érkező valamennyi észrevételt továbbítjuk a Művelődésügyi Minisztérium felé, hogy az egyes részletkérdések az ottani előadók rendelkezésére álljanak. A mai tárgyalás során javasolom, hogy a figyelmünket az itt szereplő anyag legfontosabb kérdéseire koncentráljuk. Szeretném hangsúlyozni, hogy ha valaki más kérdést tart fontosabbnak, természetesen felteheti. Hasonlóképpen nyilatkozhatnak arról is, ha valamilyen kérdésről nem kívánnak további tárgyalást. Minthogy itt van Polinszky elvtárs, megkérdezem, hogy a vita elején kiván-e szólni. Ezzel sok kérdést, hogy úgymondjam rövidre zárnánk. Vagy pedig először hallani kívánja a vitát és a későbbi szakaszban kiván reflektálni. Harmadik lehetőség, hogy az elején és a végén is elmondja véleményét. Dr. Polinszky Károly művelődésügyi minisztahelyettes: Semmikeppen sem az elején kiván szolnil Elnök: Engedjék meg, hogy tovább is szónál maradjak, s bár Írásban is le van fektetve az anyagban - amit gondolom tanulmányoztak a Tanács tagjai -, kiemeljek néhány kérdést. Először: több karnak az észrevétele alapján kérnénk, hogy az MM által kiadandó szabályzat lehetőség szerint tágabb kereteket szabjon meg, annál is inkább, mert vannak nagy ós kis egyetemek, egy és többkarú egyetemek. Arra szeretnék javaslatot tenni, hogy a részletesebb előírások^ helyett inkább az irányelvek és az általános jellegű elvek megszabása irányába próbáljuk az anyagot átdolgozni. Tul sok kéréés túlságosan részletekbemenően van megszabva. Dr, Polinszky Károly min.h. A tanulmányi és vizsgaszabályzat a részletesebb. A tanulmányi kérdésekben kétségtelen, hogy rögzíteni kell az egységes elbírálást. Ez tipus-szabályzat jellegű. Ebben nem szeretnénk lazítást. Ugy§ncsak nincs lazitási lehetőség a fegyelmi szabályzatban, azt állítjuk, hogy ebben nem lehet nagyon lezitani. A szervezeti és működési szabályzatot kétségtelenül irányelv jellegűnek szántuk, ez keret-szabályzat. Kérem, mondják el, hogy ha nem meríti ki ezt a fogalmat, hogy irányelv-szerű, hol kívánnak lazitást? Kérem, hogy ezt rövid példákkal illusztrálják. Elnök: Egy-két példát. Előírás egyetemi összjéoktatói közgyűlés tartása. Nálunk ez a nagy létszám miatt lehetetlen. Ezt óvatosabban kellene fogalmazni. Egyszer egyetemi, kétszer kari közgyűlés van előírva, amely nálunk gyakorlatilag megvalósíthatatlan. A másik ilyen kérdés, ami felmerült az a vizsga-kérdések eldöntése. Ebben a kari tanácsnak kell szavaznia, nem a dékán dönti el. Ez náluhk a nagy létszámok miatt gyakorlatilag lehetetlen. Ezt nem tudjuk megoldani. Egy karnak mondjuk 5ooo hallgatója van, ebből, 4oo megbukik, loo-at ki kell zárni. Ha ezzel kari ülések foglalkoznak, másból sem áll a kari ülés, mint ennek tárgyalásából. Ilyen gondolatot nem tudunk a magunk részére kötelezővé elfogadni.