Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1965-1966
1966. január 24. (69-88.) - 1. A KK Egyetemfejlesztési Alap 1966. évi felhasználása - 2. Jelentés a gazdaságosság fokozására hozott intézkedésekről, takarékossági intézkedési tervek - 3. A BME 1965. évi nemzetközi kapcsolatai - 4. Az 1961-1963-ban végzett mérnökök ankétja - 5. Egyebek (doktorrá avatás új rendje, egyetemi jelvényterv) - 6. Egyetemi docensi pályázat kiírása a Villamosgépek Tanszékre
azzal a megjegyzéssel, hogy a következő évben az Egyetemi Tanács elé kerülő hasonló tárgyú jelentést a Gazdasági Igazgatóság sokkal lényegbevágóbban, a valóságnak jobban megfelelő módon készitse el. Elnök megállapítja, hogy a takarékosság terén sok tekintetben nem tudtunk értékes előrehaladást elérni. Elnök felkéri Vajda Lázár gazdasági főigazgatót, hogy a augárártalmi és veszélyességi pótlékok százalékos arányának újbóli megállapítására, illetve arányosítására kérje a Művelődésügyi Minisztérium engedélyét. Elnök felkéri a három Kar Dékánját és a Központi Tanszékek vezetőjét, hogy vizsgálják felül a tanszékek folyóirat ellátottságát és bizonyos párhuzamosságok megszüntetésével a devizakeret jobb kihasználása céljából tegyenek javaslatot a Könyvtár felé ujabb külföldi folyóiratok megrendelésére. 3.Napirend i Beszámoló jelentés Egyetemünk 1965. évi nemzetközi kapcsolatairól• Elnök : Az anyagot Gillemot elvtárs készítette és Írásbeli tájékoztatónak szántuk, de javasolja, hogy ha elvi kérdések merülnének fel, azt beszéljük m»g t mert lényeges problémakörről van szó. Dr. Gillemot Lászl ó rektorh.s Kiegészítésül csak annyit kiván megjegyezni, hogy az anyag stiláris igazítást kiván, melyet az Egyetemi Tanács véleménye után kiván végrehajtani. Elnök : Felkéri a tanácstagokat, hogy kérdéseiket vessék fel. Dr. Holló Jáno s dékán: Megkérdi Gillemot elvtársat, hogyan látja az ezévi nemzetközi ügyek alakulását. Véleménye szerint hallatlan bürokrácia uralkodik ezen a területen. Remény van-e arra, hogy ezt leegyszerűsítik. Milyen mértékben engedik a külföldi utakat, főleg a kulturegyezményes utakat. Érthetetlennek tartja azt, hogy külföldi kongresszusokra, konkrétan Nyugat-Németországban tartandó kongresszusra egyetemek professzorait nem engedték, ugyanakkor a kulturegyezmények 3záma növekszik. Nem érti, hogy miért nem vagyunk egyenértékűek pl. a spotolókkal, akiknek külföldi útja elé nem gördítenek akadályt• dr. Elek Tibo r profeaszor: A Minisztérium felé felvetett kritikával kapcsolatban az a véleménye, hogy a Minisztérium Nemzetközi Kapcso. / .