M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939
1939. március 20. (73-102)
60./ Csányl Károly a mérnöki á3 építészmérnöki kar dékánja jelenti, hogy a vezetése alatt álló kar mérnöki osztályán üresedésben levő II. elektrotechnikai tanszék betölté-^ se végett kiirt pályázatra - a folyó évi január hó 21.-én lejárt határidőig - a megnevezett karhoz mindössze csak egy folyamodvány érkezett be, mégpedig dr. Liska József oki. gépészmérnök, műszaki doktor, műegyetemi c. ny. rk. tanár, a szóbanforgó tanszék jelenlegi helyettes tanára részéről. Majd Csányi Károly dékán jelenti, hogy a műegyetemi Szervezeti .Szabályzat 13. §-a máöodik bekezdésében foglalt rendelkezések szellemének megfelelően egyetlen pályázó esetében is részletes véleménnyel megindokolandó javaslat elkészítésére a mérnöki osztály által az említett szabályzat előbb idézett §-ának első bekezdése alapján kiküldött és a gépészmérnöki osztályon az elektrotechnika tárgykörét felölelő I. sz. elektrotechnikai és a gyakorlati elektrotechnikai tanszéknek meghívott bizottsági tagokként felkért vezetőjével kiegészített öttagú bizottság a dr. Liska József tudományos és szakirodalmi működésére vonatkozó véleményét a szóbanforgó szabályzat 13. §-a második bekezdésében foglaltaknak megfelelően a mérnöki osztály elé terjesztvén, azt javasolta, hogy a II. elektrotechnikai tanszékre nyilvános rendes tanárrá való kinevezésre dr. Li3ka József jelöltessék. Csányi Károly dékán az említett bizottság e javaslatának indokolására megemlíti, hogy dr. Liska Józsefnek, aki kiváló tudományos munkássága alapján a volt m. kir. József- müegyetemen már az 1914. áfrben az '’Elektromosgépek gyártáshibái és üzemsérülései" cimü tárgykörből magántanárrá képe- sittetett, majd pedig az 1929. évben másfélávtizedes érdemes magántanári működésének és a műszaki irodalom művelésében szerzett érdemeinek az elismeréséül a műegyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel, az 1938. évben viszont a közgazdaság terén folytatott tevékenységéért a m. kir. kormányfőtanácsosi címmel tüntettetett ki, immár 25 éves eredményes