M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939

1939. március 20. (73-102)

magántanári múltja Jeles oktató és elóadóképességéről tesz bizonyságot, magas színvonalú irodalmi munkássága pedig, mint az erősáramú elektrotechnika minden ágazatában tökéletes biz­tonsággal mozgó kutatót mutatja be. Végül három évtizedes s nagyobbrészt önálló és vezetői állásokban eltöltött villamos- mérnöki múltja a legjobb biztosíték arra, hogy képes a gyakorlati élet igényeit és követelményeit helyesen felismerni s az el­mélettel összehangolni. Csányi Károly dékán megjegyzi, hogy az említett bizottság külön kiemelte dr. Liska Józsefnek a hazai villamos- sági ipar fejlesztése terén kifejtett hasznos tevékenységét, amelyet különösen a vezetése alatt álló vállalatok munkakö­rinek a kiszélesítésével, valamint régebbi tanulmányai alapján a - hazánkban uj iparágnak tekinthető - dinamókefák gyártásának a bevezetésével fejtett ki. Csányi Károly dékán ezekután Jelenti, hogy a mér­nöki osztály a szóbanforgó bizottsági javaslatot a Szerveze­ti Szabályzat 15. §-ának harmadik bekezdésében foglalt rendel­kezéseknek megfelelően elfogadván, a szabályzat idézett §- ának negyedik bekezdése alapján úgy határozott, hogy az üre­sedésben levő II. elektrotechnikai tanszékre dr. Liska Jó­zsefet Jelöli nyilvános rendes tanári minőségben. A mérnöki osztálynak a Jelölésre vonatkozó ezt a javaslatát a mérnöki é3 építészmérnöki kar a f. évi március hó ll.-xén tartott ülésében a Szervezeti Szabályzat 14. §- ának első bekezdése szerint egyhangúlag elfogadta. Csányi Károly dékán végezetül a Szervezeti Sza­bályzat 45* §-a negyedik bekezdése 13. pontjának megfelelő­en indítványozza tehát a műegyetemi tanácsnak, hogy a mér­nöki és ápi tészií érnöki kar említett határozatához szintén járuljon hozzá és a Javaslatot a szóbanforgó szabályzat 72. §-a ötödik bekezdésének 3. pontja alapján pártolólag azzal a Javaslattal terjessze fel a m. kir, vallás- és közoktatás­ügyi miniszter úrhoz, hogy dr. Liska Józsefnek a mérnöki

Next

/
Thumbnails
Contents