M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1937-1938
1938. június 23. (178-237)
István egyetemi c. ny. rk. műegyetemi magántanár részéről. Majd dr. ’Sigmond Elek dékán bemutatja a gépész- és vegyészmérnöki karnak a pályázat eredménye alapján az atom- fizikai tanszék betöltése ügyében a műegyetemi tanácshoz intézett előterjesztését. Ez előterjesztésből kitünőleg a szóbanforgó 8 pályázati folyamodvány elbírálására, illetőleg a pályázat eldöntéséhez szükséges javaslat elkészítésére a gépészmérnöki osztály által a műegyetemi Szervezeti Szabályzat 13. §- ának első bekezdése alapján kiküldött háromtagú bizottság a pályázók tudományos és irodalmi működésére vonatkozó véleményét a szabályzat előbb idézett §-ának második bekezdésében foglaltaknak megfelelően az emlitett osztály elé terjesztvén azt javasolta, hogy az atomfizikai tanszékre nyilvános rendes tanárrá való kinevezésre első helyen dr. Bay Zoltán, volt egyetemi ny. r. tanár, az Egyesült Izzólámpagyár igazgatója, második helyen dr. Schmid Rezső egyetemi magántanár, műegyetemi meghivott szakelőadó, adjunktus, harmadik helyen pedig ex aequo loco dr. Császár Elemér egyetemi adjunktus, műegyetemi, illetőleg egyetemi magántanár és Neugebauer Tibor egyetemi magántanár, tanársegéd jelöltessék. Dr. ’Sigmond Elek dékán az emlitett bizottság e javaslatának indokolására megemlíti, hogy az atomfizikai tanszékre való kinevezésért pályázók között ketten voltak o- lyanok, akik atom-, illetőleg molekulaszerkezeti problémákkal kísérletileg is foglalkoztak, nevezetesen dr. Bay Zoltán és dr. Schmid Rezső. Dr. Bay Zoltánnak az első helyen való jelölésénél nevezett a a szóbanforgó bizottság azonkívül, hogy g/Magyar Tudomá- nyos Akadémia tagja és az "Atomfizika" cimü tárgykör egyetemi magántanára, még azt is tekintetbe vette, hogy ő a m. kir. Ferencz József-tudományegyetemen az elméleti fizika nyilvános rendes tanára volt.