M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1937-1938
1938. június 23. (178-237)
A harmadik helyen való jelölésnél háromtagú "bizottság tekintetbe vette, hogy az atomfizika kvantumelméleti megalapozás nélkül nem adható elő s ezért a pályázaton részt- vett három elméleti fizikus közül azt, aki idevágó kérdésekkel foglalkozott, nevezetesen dr. Neugebauer Tibort jelölte. Dr. ’Sigmond Elek dékán jelenti, hogy a gépészmérnöki osztály az ismertetett "bizottsági javaslatot a Szervezeti Szabályzat 13. §-ának harmadik bekezdésében foglalt" rendelkezéseknek megfelelően elfogadván, a szabályzat idézett §-ának negyedik bekezdése alapján úgy határozott, hogy az újonnan létesített atomfizikai tanszékre első helyen dr. Bay Zoltán volt egyetemi ny. r. tanárt, az Egyesült Izzólámpagyár kutatólaboratóriumának igazgatóját, második helyen dr. Schmid Rezső egyetemi magántanár, meghívott szakelőadó, adjunktust, harmadik helyen pedig ex aequo loco dr. Császár Elemér műegyetemi, illetőleg egyetemi magántanár, adjunktust és dr. Neugebauer Tibor egyetemi magántanár, tanársegédet jelöli. A gépészmérnöki osztálynak a jelölésre vonatkozó ezt a javaslatát a gépész- és vegyészmérnöki kar a folyó hó 14.-én tartott ülésében a Szervezeti Szabályzat 14.§- ának első bekezdése szerint 2 ellenében 15 szavazattal általános szótöbbséggel elfogadta. Dr. ’Sigmond Elek dékán végezetül a Szervezeti Szabályzat 45- §-ának negyedik bekezdése 13. pontjának megfelelően indítványozza a műegyetemi tanácsnak, hogy a gépész- és vegyészmérnöki kar emlitett határozatához szintén járuljon hozzá és azt a szabályzat 72. §-a ötödik be1 " . kezdésének 3* pontja alapján pártolólag azzal a javaslattal terjessze fel a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, hogy a szóbanforgó jelölés alapján az atomfizikai tanszék egyetemi nyilvános rendes tanárának kinevezése iránt tegyen a Kormányzó Ur Ő Főméltóságáhak előterjesztést. /1423-1938./- 31 -