M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1935-1936

1935. október 30. (1-104)

124./ Elnök jelenti, hogy a műegyetemi Szervezeti Szabályzat 61. §—ának 4. és 5«pontja alap­ján, amelyek szerint a rektor kötelessége többek kö­zött a műegyetemre vonatkozó szabályzatok végrehaj- tásáról, illetőleg a műegyetemi igazgatás terén szük­séges intézkedésekről is gondoskodni s ez utóbbi cél­ból a Műegyetemi Tanácsnak javaslatokat tenni, a mű­egyetemi Felvételi, Tanulmányi, Tandijmentessá gi és Fegyelmi Szabályzatnak a műegyetem házirendjéről szóló IX.fejezete rendelkezéseinek megfelelően a következő intézkedéseket tette: 1. /a 153.§ 1.pontja alapján felkérte vala­mennyi dékán urat, hogy a vezetésük alatt álló karok­nak a műegyetem épületeire, intézeteire és intézményei­re nézve a műegyetemi tanács által megállapítandó és hirdetményben is közzéteendő házirendre, valamint a házirend megsértéséért kirovandó rendbüntetésre és az e rendbüntetésből befolyó összegnek az idézett § 3«pontja értelmében leendő felhasználására vonatkozó részletes javaslatait terjesszék elő, hogy azután e javaslatoknak az alapján a műegyetemi tanácsnak a házirend és az emlí­tett rendbüntetés megállapitása iránt a Szervezeti Sza­bályzat idézett rendelkezése szerint előterjesztést te­hessen ; 2. /a 153.§ 2.pontja alapján felkérte vala­mennyi dékán urat, hogy a tanulmányi ügyek intézésében megszabott hivatalos határidőket pontosan meg nem tartó, vagy pedig a műegyetemi szabályzatokban a hallgatóság ré­szére előirt hivatalos kötelezettségek pontos teljesíté­sét elmulasztó műegyetemi hallgatókra nézve a műegyetemi tanács által megállapítandó mérsékelt összegű rendbünteté sekre vonatkozólag a vezetésük alatt álló kar részéről- az eddig szokásban volt birságok feltüntetésével együtt

Next

/
Thumbnails
Contents