M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1935-1936
1935. október 30. (1-104)
részletes javaslatot terjesszenek elő, hogy azután e javaslatoknak az alapján a műegyetemi tanácsnak az említett rendbüntetések megállapítása iránt a szervezeti Szabályzat idézett rendelkezésének megfelelően előterjesztést tehessen./2754.,2753/1935./ ^ Tudomásul szolgál. 125./ Elnök jelenti, hogy tekintettel a műegyetemi Felvételi, Tanulmányi, Tandij^entességi és Fegyelmi Szabályzat 46.§-ában foglalt rendelkezésekre, amelyek szerint a műegyetemen kivül álló egyének egyes tantárgyakat, illetve előadási órákat az illetékes dékánnak az illető tanár javaslata alapján megadott engedélyével, mint vendéghallgatók hallgat-^ hatnak, ha azonban ezt állandóbb módon, vagy legalább egy félévre szólóan akarják tenni, ugyancsak az ille1- tékes dékán engedélye alapján a rektori hivatalban látogatási jegyet tartoznak váltani, amely látogatási jegynek az ára az idézett szabályzat 71.§-a szerint úgy van megállapítva, hogy a heti óránként számított óradij ugyanakkora, mint a rendkívüli hallgatók óradija, a rektori tanács a műegyetemi Szervezeti Szabályzat 61.§-a 4.pont ja alapján tett indítványára e látogatási jegy szövegét a bemutatott és ez ülés jegyzőkönyvéhez csatolandó minta szerint állapította meg, a rektort pedig felhatalmazta, hogy a látogatási jegyeknek a műegyetemi házinyomdában leendő elkészítése és a szükséges további intézkedések megtétele iránt a saját hatáskörében intézkedhessék. Minthogy azonban a vendéghallgatók külön cső- portját alkotják azok a középiskolai tanárjelöltek,akik leendő középiskolai tanári képesítésűket kereskedelmi iskolai tanári képesítéssel óhajtják kiegészíteni s evégből a tudományegyetem bölcsészettudományi karán az V.—Vili.- 64 -