Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1963-1964
1964. január 17. (320-342.)
- 4 1446V1964 lennének a helyiség-igényt illetően: tanműhely létesítése a MAFC pálya mellett, modul-barakk épitése a Kinizsi utcai épület udvarán,az Építőanyagok Tanszék részére kémiai előadóterem biztosítása a Kinizsi utcai épületben. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek az intézkedések csak enyhítenék a nehézségeket. A jelenlegi helyzet felmérése és a reform-tanterv igényeinek mérlegelése után az Oktatási Reform Bizottság megállapításait az alábbiakban foglalta össze: A laboratóriumi gyakorlatok az előadásokban közölt ismeretek kiegészítésének és elmélyítésének, a hallgatók önálló és rendszeres munkára szoktatásának igen fontos eszköze, ezért igen hátrányos, hogy ezeknek a gyakori at oknak a kivánt mederben ter ténő végrehajtásához szükséges feltételek csak i- gen hiányosan vannak biztosítva,és ennek következtében sajnálatosan elmaradnak a korszerű színvonaltól. Elsősorban a megfelelő helyiségek és műszerek, továbbá a személyzet és itt is főleg a.segédszemélyzet terén vannak igen súlyos hiányok. Ha e hiányok miatt a laboratóriumi gyakorlatok a jelenlegi tanterv keretében valahogy még lű is bonyolíthatók, a reform-tanterv megnövekedő igényeit már nem lehet kielégíteni. Feltétlenül szükségesek az uj egyetem megépüléséig is a korszerüsi- tés objektiv feltételeinek megteremtése érdekében bizonyos átmeneti megoldások, elsősorban építkezések. A laboratóriumi gyakorlatok módszereit vizsgálva az Oktatási Reform Bizottság megállapította, hogy a gyakorlati témák megválasztásakor igen gondosan kell mérlegelni a következőket: A gyakorlatok a tananyag legfontosabb fejezeteihez kapcsolódjanak, hogy a hallgató a korszerű elméleti és a gyakorlatban alkalmazott legfontosabb műszaki problémákat