Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965
1965. június 25. (736-827.) - 4. Az arany-, gyémánt- és vasoklevelek odaítélése (781-785.,
47 Végeredményben tehát javasolom, hogy az Egyetemi Tanócs a java. lat szerint Joga-.ja el az arany-, gyémánt- illetve vasoklevelek adományozását. Er.Hazav Istvá n rektor: Kin-k van észrevételei Er.bonta Jáno s dékán: Milyen indokolások lapján történtek a visszautasítások? - hiszen feltehetően az illetők fel fognak keresni bennünket levélben, és azokra válaszolnom kell. Er.bölcswi -.lemé r rektorhelyettes: .lhoztam az iratokat, amelyelcben az érdekeltek kérik a diploma adományozását. Az Építészmérnöki Kar vonatkozáséban szerepel Deutsch Léla. A vele kapcsolatos kérdésre a minisztérium írásban válaszolt és a vólaszt másolatban megküldtük a Kar részéie. Amennyiben még nem kapta volna meg a Kar, ugy röviden elmondom: a rendelet az oklevelek elnyerésének feltételéül nem szabja meg ugyan a magyar állempol 0árségot, azonban a rendelet szelleméből kovetk-zik, hogy Magyarországon élő, magyar állfiapolgórokat kívánunk eb-en az erkölcsi megbecsülésben részesíteni. Néhány ecetben az aranydiplomát még ol, an kérelmezők is megkapták, akik „olenleg valoaelyik szocialistaás államban élnek, és pélzaképül állithaték az ifjúság elé. A felterjesztett anyagot - Deutsch béla anyagiról van sző - visszaküldtük - irja a minisztérium - és kérjük, hogy az érdekeltet a iöntóeről ért siteni szíveskedjék. A bevezetésben v n a iöntés, moly elutasító. A minisztóriumn k a mult hé 2-án kelt leiratából k©vetkezik