Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965
1965. június 25. (736-827.) - 4. Az arany-, gyémánt- és vasoklevelek odaítélése (781-785.,
48 hogy elsősorban a szocialista országokból j-lent:ezŐkot hoztuk javaslatba. Á Mérnöki Kar vonatkoz óéban ugy t aláltak, hogy a Romániából és Jugoszláviából érkezett kérelmek elfogadhatók . De nem pusztán a területi megoszlás volt az indok, mert megvizsgáltuk a működésűket is. A négy elutasított jdőltnél ;.z a hdyzet, hogy egyrészt a diplomát nem találtuk meg, vagyis a diploma-számot nem tűit k azonosítani, másrészt a legtöbbjüknél a működésük leírása annyira szűkszavú, hogy sajnos, ebből nem lehet egyértelműen megállapítani azt, hOoy milyen mérnöki munkán dolgoztk az illetők* Akiknél a diplomák azonosítása nem történhetett meg, azok eleve nam kerülhettek szóba az arany diploma odaítélésénél* A másik két jűlöltnél az a helyzet, ho^y a megkapott iratok alapján kiviládik, hogy miért nem Ítélhetjük meg részükre az aranydiplomát. Ezeknek azt lehetni, vó> 1 laszolni, - a Kart fogjuk felkérni a válaszadásra hogj szólítsa fel a jelölteket, hogy ha a j+vő évben esetleg megismétlik a kérésüket, akkor részletesebben tárják fel, hogy milyen mükü-ést fejtettek ki. Egyben z oklevelük számát is kezöljék, mivel egyebeknél ezt nem lehetett aogéllapi tani. Dr.Ilazav Tetvá n rektor: Van meg tovésd kérdés, vegy észrevétel? /Nincs./ Ha prh J(! IJL