Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965
1965. március 23. (356-510.) - 1. Az oktatási reform szerinti oktatás vizsgálata és ellenőrzése (357-420.,
/ / - 52 nem mennék. Elsősorban azt a tantárgyat választanám, amely annak a szaknak legjellegzetesebb tantárgya, mert ebből egyedül csak itt nevelünk szakembereket. Tehát: a szerkezetépítő szaktudomány területének, valamint az egész gyakorlati anyagnak is egyetlen képviselője az it1 végzett mérnök. Ezért szükséges, hogy a tanterven belül kiválasztott 1-2-5 tantárgyat ne ezzel az erősen iskolás módszerrel tanulják meg, hanem magasabb egyetemi szinten, az irodalom megismerésével ás a módszertani eszközök elsajátításával, továbbá mindazzal, amit felsoroltam a jelentésben. Ugy érzem tehát, hogy a határozati java lat 9-ik pontják nem döntötték meg a hozzászólások, annak ellenére, hogy egyes felszólalások nagyon a jegyzetek mellett törtek lándzsát. Ugy gondolom, hogy a dékánok bevonásával az illetékes rektorhelyettes annak idején majd kijelöli a tantárgyakat, és ezzel egy idejüleg megállapítja az oktatás uj módszerét, amely ennek a helyébe léphet. Ezen az uton elindulhatunk, és az elkövetkező 3-4 esztendőben néhány tantárgyból eljuthatunk erre a szintre. Közbevetőleg megemlítem, hogy némelyik felszólalásból az csendült ki* hogy a reform alapintencióiban is jelent kezik bizonyos hiba. Itt rámutatok arra, hogy amig nem futott végig egy reform-évfolyam, - tehát 5 évig - az alapelveket minden részletében ne változtassuk meg, hanem tartsak meg abból a célból, hogy legyen mire alapozni a módosító javaslatokat, és legyenek tapasztalataink ezzel kancsolatban. Ez az, amit Orosz elvtárs ifi mondott, hogy az alapelvek tekintetében - amelyekben •