Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964
1964. május 15. (735-848.) - 1. A reformoktatás módszertani kérdéseinek megvitatása (741-848.)
- 7o meg kell próbálnunk, hogy azt a helyére tegyük, mégpedig olyan formában, ahogyan Iványi elvtárs felvetette. Ez a felszólalás arra vonatkozott, hogy azoknál a hallgatóknál, akik tanulnak, rajzokat készitenek, zárthelyire készülnek, különösen a félév végén bizonyos kiféradós mutatkozik. Ugy érzem, hogy talán az a helyes, ha ezzel a szóval jellemezzük. De ezt is elemezni kell. Meg kell nézni, hogy az egyes évfolyamoknál ez hogyan áll. Elmondhatom, hogy néha engem is elfog bizonyos fásultság, - vagy inkább fóradütágnak nevezhetném - amely a hét végén, de különösképen a félév végén, vagy egy munkaidőszak vége felé jelentkezik. Meggyőződésem, hogy erró'l lehet szó. Ilyenformán helyén való ez a megállapítás, de általában az ifjúság elfásultságáról beszélni: helytelen volna. Akkor legfeljebb a fogalmazás kérdéséről van szó. A reform munkának ezt a periódusát lezártuk, és most már jócskán benne vagyunk a módszertani kérdésekben is. Perényi. rektor elvtárs emiitette, hogy a jövő hét keddjén a minisztérium jóvá fogja hagyni tantervünket és ezzel kapcsolatban azt várják tőlünk, hogy ennek alapján még* sokkal jobban oktassunk. A vita során is elhangzott, hogy most még közelebb kell kerülnünk a hallgatósághoz és sokkal többet kell Dr.Homoródi Lajo s rektorhelyettes: A fáradság más mint a fásultság! Dr.^rosz Józse f elnök: