Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1962-1963

1963. január 25. (194-243.) - 2. Az est-levelező oktatás tanulmányi rendje és módszertana (202-210., - 227-243.)

- 12 11344 A rendelkezésre álló konferencia idő az egyes tantárgyak között gyakran aránytalan elosztású, mert általában a nappali oktatás óra­számaihoz igazodik. A jegyzetből könnyebben megtanulható tárgyak konferenciáinak óraszámait célszerű volna erősen redukálni az eb­ből a szempontból igényesebb tárgyak javára. A konferenciákon folyó évközi ellenőrzés is bizonyos revizióra szo­rul. A tapasztálatok szerint nem érhető el, hogy a hallgató az év folyamán minden tantárgyból egyforma intenzitással tanuljon; talán szükségtelennek is látszik erre törekedni. 4 Célszerűbb a folyamatos tanulást a legfontosabb,- legnehezebb tantárgyaknál szorgalmazni és lehetővé tenni, h©gy a hallgató egyes könnyebb tárgyakból sa­ját beosztását követhesse. E tárgyaknál az évközi zárthelyik helyett - ha ilyenre ta tárgy jellege miatt szükség van- Írásbeli vizsga tar­tását is lehetővé' kellene- tenni. így a hallgató Írásbeli feladatait olyan időközben abszolválhatná, amikor a tárgyból egyébként is vizs­gára felkészült. ' ••- • . x ­Itt említem meg, hogy á fakultatív foglalkozások az esti oktatás terhelése miatt jelentőségüket elvesztették és automatikusan meg fognak szűnni. Ez lehetővé teszi, hogy az oktatói kapacitást a konferenciák színvonalának növelésére lehessen forditani. 4. Házi feladatok A házi feladatokat elsősorban egyes alap- és alapozó tantárgyak kívánják meg. Elbírálásukat illetően sokféle eljárás honosult meg. Egyes tanszékek a beküldött házi feladatokat csak nyilvántartják, mások azt részletesen kijavítják, a hibás feladatokat visszaküldik és újra elkészíttetik. Helyes lenne egységes gyakorlatot követni. A házi feladatokat csak néhány tantárgyra kellene szorítani, ©tt is csak a legfontosabb feladatokat kell megkívánni;.ezeket viszont szigorúan és hibátlan megoldással kell megkövetelni.

Next

/
Thumbnails
Contents